Egészségügy

HÁROM ORVOSTÖRTÉNÉSZ KÖSZÖNTÉSE

A Magyar Orvostörténelmi Társaság három kiemelkedő tagtársát – Bírtalan Győző egyetemi tanárt, Karasszon Dénes egyetemi tanárt és Szállási Árpád egyetemi magántanárt – köszönti 85., illetve 80. születésnapjuk alkalmából.

A KORTIZON KORSZAK KEZDETE

A gyakorló orvosok egyetértenek abban, hogy a 2. világháború utáni idők egyik
legjelentősebb felfedezése a mellékvesekéreg gyógyító hormoncsoportja: a corticosteroidok. Az idősebb kollegák még emlékeznek deformált ízületű, ágyhoz kötött betegekre, akiknek kezelésében a kortizon olyan drámai fordulatot hozott, mint a lobális pneumóniában a penicillin. Tehát jubileumtól függetlenül is érdemes vele foglalkoznunk.

A KÖZÉPKORI MEDICINA

Az általános történelemben a római birodalom bukása / Kr.u.476 / és Amerika felfedezése
/1492 / közötti ezer esztendőt nevezi középkornak a historiográfia. Egyesek szemében a sötétség szinonimája, holott az ellene hangoztatott vád: az inkvizíció máglyáival már az újkor küszöbére világított.

ÜNNEPSÉG DEBRECENBEN

Prof. Dr. Szállási Árpád 80. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségek sorát az alma máter, a Debreceni Egyetem nyitotta meg, 2010. június 18-án a Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában rendezett tudományos üléssel.

IN MEMORIAM DR. TRISCHLER VILMOS

„Most / halálom napjaiban / még egyszer összegyűjtöm / amit a földön kaptam / barátságot, szerelmet / hűséget, örömet / szeretetet, ragaszkodást / szépséget, tisztaságot / jóságot, önfeláldozást / és egy utolsó lendülettel / fölmutatom az égnek.”

KOVÁTS MIHÁLY A „FARMAKOLÓGUS”

Az abaúji kis község - Korlát - református templomának falán nincs emléktábla, pedig itt született. Mezőcsát temetőjének sarkában düledezik síremléke, itt mindössze 2 évet élt. Rejtély, hogy a szakirodalom miért nem „korláti” Kováts Mihályként tartja nyilván. Ki volt ő?...,- erról Szállási Árpád tanár úr írását olvashatják az alábbiakban

ÁPOLÓK NEMZETKÖZI NAPJA 2010. ESZTERGOM

Hivatalosan május 12-én Florence Nightingale születésnapján tartják világszerte az Ápolók Nemzetközi Napját. Esztergomban egy kicsit megkésve, de 10. alkalommal tudományos ülés keretében a Királyi Várban köszöntöttük a szakdolgozókat.

A DERMATO-VENEROLÓGIA „SZAKOSODÁSA”

Népi és hippokratészi őseink helyesen sejtették, hogy a bőrbajok jelentős része általános
betegségek külső megjelenése. Vagyis Leloir szavaival nemcsak a bőrt, hanem a benne lévő embert is látták. A primitív hiedelem szerint a kiütések és gennyedések a szervezet “tisztulását” jelentették, utórezgései ma sem ismeretlenek, különösen a gyermekgyógyászatban, ahol gyakran úgy vélik a szülők, ha például a kanyaró nem kellő mértékben jelenik meg a kültakarón, “befelé” fejti ki káros hatását.

DOKUMENTUM EGY ZÁRÓKŐ ALATT

Ősi szokás jelentős építkezések indításakor, illetve befejezésekor, alapkő és zárókő ünnepségeket tartani. Ilyenkor időtálló acélhengerbe dokumentumok kerülnek, mellyel a késő útókornak üzennek az építtetők.

AZ EGÉSZSÉGÜGY TALPRA ÁLLÍTÁSA

Komoly átalakítások szükségesek ahhoz, hogy érdemes legyen végre Magyarországon is orvosnak, ápolónak lenni.

A választások második fordulója után, a polgári oldal kétharmados győzelmével az országban új helyzet teremtődött. Mélyreható változásokat lehet elindítani az egészségügyben is, olyan ügyekben, amelyek erre már régen megértek.

Tartalom átvétel