DR. FEICHTINGER SÁNDOR (1817-1907)

10 éve történt, hogy a szentgyörgymezői Olvasókör falára emléktábla került, mely elindított egy ma is tartó folyamatot. A feledés homályából előásni próbálta a XIX. század leghíresebb esztergomi tudósának alakját. Itt a 10 évvel ezelőtti emlékező sorokat idézzük fel, a közeljövőben pedig számot adunk arról, mi-minden történt az elmúlt évtizedben Feichtinger Sándor „rehabilitációjával” kapcsolatban.

A millennium évében emléktábla került a szentgyörgymezői Olvasókör falára. A pénzt hajszoló, nem a példaképeket kereső világunkban egy olyan embernek állított emléket Esztergom Önkormányzata, akire méltán lehetünk büszkék valamennyien.

Különösen mi, hiszen dr. Feichtinger Sándor Szentgyörgymezőn született 1817-ben.Túlélte századát, 90 évesen 1907-ben halt meg. Fekete márvány síremlék alatt nyugszik a Belvárosi temetőben.

Ismerjük-e mi esztergomiak Feichtinger Sándor életművét? Tudjuk-e ki volt Ő?

A Feichtinger család a XVII. században költözött Magyarországra és Baranyanádasdon telepedtek le. 1720-ban kaptak nemesi címet III. Károly királytól.

Feichtinger Sándor édesapja érseki számvevő volt, bátya esztergomi kanonok, a főszékesegyház könyvtárnoka.

Elemi és középiskolai tanulmányait Esztergomban végezte, majd a fővárosba került az orvosi egyetemre. 1840-ben avatták doktorrá és a kor szokásainak magfelelően, tanulmányainak kibővítése, elmélyítése céljából a végzés után Bécsbe ment. Ott főleg a sebészet és a szemészet területén szerzett gyakorlatot, melyet később kitűnően kamatoztatott.

1841-ben telepedett le szülővárosában. A tehetséges fiatalember már ekkor elkezdte azt a tevékenységét – nevezetesen a botanikai gyűjtést – ami az orvosláson kívül egész életét meghatározta. Kopácsy József hercegprímás udvari orvosa lett, és tiszteletbeli megyei főorvossá is kinevezték.

1848-ban vette feleségül Massa Máriát, akivel 59 éven keresztül élt boldog házasságban.

A passzív ellenállás idején Feichtinger Sándor is megtagadta az adófizetést. Átmenetileg a házában egy szakasz katonát szállásoltak el.

Tudása, tehetsége azonban nélkülözhetetlenné tették.

Kiterjedt praxisa mellett minden szabadidejét a botanikának szentelte. 8000-nél nagyobb gyűjteményét később Szegednek ajándékozta. Húszévi füvészkedés után folyamatosan jelentek meg botanikai munkái: „Adatok Esztergom megye flórájáról” /Pest 1864 / „Csajkások kerülete és Torontál megye flórája” /Pest 1870 / „Kraszna megye és flórája / Pest 1873 /, 82 éves korában írta meg 456 oldalon „Esztergom megye és környéke flórája” című munkáját.

Nem csak a városnak volt elismert és szeretett polgára, de külföldön is ismerték. A felső lauschitzi tudományos társulat tiszteletbeli tagjává választotta.

1867-től ő lett a főkáptalani uradalmak főorvosa, Lőrinczy Rezső halála után pedig vita nélkül nyerte el a városi és a kórházigazgatói címet. Ugyanakkor 11 évig a városi reáliskola tényleges, majd haláláig tiszteletbeli igazgatója volt.

Számos közéleti tevékenységéből kiemelkedő képviselői munkája.

1880-ban 40 éves orvosi működése évfordulóján az uralkodó királyi tanácsossá nevezte ki. A város lakossága tisztelete és szeretete jeléül fáklyás felvonulást rendezett neki.

A politikai életben is szerepet vállalt, nevezetesen a szabadelvű pártnak hosszú ideig elnöke volt. Simor János hercegprímás országgyűlési képviselőnek szerette volna megnyerni, de ezt nem vállalta.

Alapító részvényese és átmenetileg elnöke volt az Esztergomi Takarékpénztár Rt.-nek. Ő elnökölt azon az ülésen, amikor a pénztár az épülő új közkórház számára 15 000 forintos alapítványt tett. Vaszary Kolos után a Takarékpénztár járult hozzá az új kórház építéséhez a legnagyobb összeggel.

Rigler Gusztáv így írt Feichtinger Sándor kórházi munkájáról: „Gyönyörű gyógyulási arányt kell konstatálnod. Itt aztán meg kell hajolnod azon óriási tudás és tapasztalat előtt, mely a betegek gyógyulását…ily magas fokra emelte. Csodálni fogod a tudós főorvost. De ha elgondolod, hogy mit tehetne ily tehetség, szorgalom, önfeláldozás és tudomány egy hozzá méltó kórházban, elszorul a szíved…

Az új kórház átadását is megért, de 1895-ben már nyugdíjas. Lemondva az állami funkcióiról, mint nyugdíjas még magángyakorlatot folytat, de szembetegsége egyre jobban korlátozta. Osváth Andor így emlékezett róla: „Néha-néha még láttuk őt az utcán szemei felett zöld ernyővel, amint óvatosan lépegetett, de már nem ismert fel senkit, azaz, mert, hogy köszöntötte – sokukat hangjukról. Ilyenkor rendesen megállította az ismerőst e szavakkal: - Látod öcsém! Az orvos is ember, ő is megvénül és megvakul. Én azonban remélek, mert még volna egy kis elvégezni valóm.”

Csendesen hunyt el 1907. január 5-én. Feleségén és gyermekein / Oktávia, Elek, Ernő, Győző, Sándor, Margit és Blanka / kívül az egész város gyászolta a múlt század legnagyobb esztergomi orvosát.

Mi, késői utódai - orvosok és esztergomiak- szégyenkezhetünk, mennyire elfelejtettük Őt.

Ezen próbál segíteni az Olvasókör falán elhelyezett emléktábla és talán elérhető lenne az is, hogy Szentgyörgymezőn utca hirdesse a városrész nagy fiának Feichtinger Sándornak az emlékét.

Osvai László dr.

2000.április