Információ

CSÓKAY ANDRÁS A VB-RŐL

Talán fennállása óta a legfurcsább rendeletét hozta meg a FIFA éppen a foci-világbajnokság alatt. A Vatikáni Rádió ismertette, hogy a FIFA betiltotta mindenféle vallási jelkép használatát a játékosokon, és betiltotta minden, vallásra utaló mozgásjel használatát is, például a keresztvetést a meccs kezdetén vagy gólöröm esetén is.

AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 12.

A jelentésre az ellenzékiséggel nem vádolható Esztergom és Vidéke így reagált:
„A polgármester úr elkészítette jelentését a Közigazgatási Bizottsághoz, amelyben persze nem sikerült mulasztásait megokolni”… a több íves mosakodás a törvényhatóságot aligha fogja kielégíteni, a közönséget sem”.

Egyszeri Lekötés

Tavaly egy magyar hetilap címlapján hatalmas, fenyegető tigris állt, pórázát egy nagyjából a térdéig érő, rettegő kis emberke próbálta egy vaskos póznához kötni, az ironikus-talányos alcím pedig az volt: egyszeri lekötés. Ám a főcím feloldotta a talányt: „Sikerül-e újraszabályozni a globális pénzügyi rendszert?”

TÜDŐGYÓGYÁSZOK KONGRESSZUSA

Június 2-5-ig az ország tüdőgyógyászai Sopronban gyűltek össze a Magyar Tüdőgyógyász Társaság 56. Nagygyűlésén. Erről a kongresszusról olvashatnak szubjektív beszámolót az alábbiakban.

AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 11.

1897

A város költségvetésében, melyet 1896. december 17.-i ülésén tárgyalt a városvezetés nyoma sincs az új kórház építésével kapcsolatos kiadásoknak.

A KORÁNYIAK

A jeles orvos-dinasztia közel két évszázada szolgálja a magyar egészségügyet. Az első
generáció három tagja közül kettő Bécsben, egy pedig Prágában született. Valamennyien a császárvárosban végezték a medicinát, de a praxist már Magyarországon folytatták. A család legidősebb tagja: János Szatmáron, a középső Máramarosszigeten nyitott rendelőt.

AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 10.

“Nos, hát ki az a Gönczy Béla, akit az alispán a kórházi vezető állásra kinevezett?” - tette fel a kérdést az Esztergomi Közlöny.

NYÍLT LEVÉL ROBERT FICÓHOZ!

Szlovák származású magyarországi magyar állampolgárként írom Neked levelem.
Igen, tót atyafiként. Őseimet valamikor, talán az 1700-as években telepítették a Felvidékről a Pilis oldalába. Tömegesen költöztették ide őket éppúgy, mint Békésbe vagy a Nyírségbe, hiszen szükség volt a munkájukra. Földműves, favágó, mészégető, szorgos, katolikus emberek voltak.

KIÉGÉS

 

A kiégés (burn-out) vagy helfer szindróma- mely többek között „ ..a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet saját személyre, munkára és másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek” (Fekete, S.: Segítő foglalkozások kockázatai) hivatásunk gyakorlását nehezíti és betegségek előfutára.

IN MEMORIAM CSORDÁS ANDRÁS

Nemrég adta hírül a Hídlap, hogy 80 éves korában elhunyt Csordás András tanár, templomos lovag. A nemes férfiútól május 14-én a Belvárosi temetőben búcsúztak családtagjai, barátai, diákjai és ismerősei. A sírnál kollégája, barátja, Koós Károly mondta a nekrológot. A családtól kapott biogáfiai kiegészítéssel megtoldva ezzel a beszéddel hajtunk fejet most Esztergom közismert tanárának emléke előtt.

Tartalom átvétel