DÉL-AMERIKA TÖRTÉNETE 3.

1580-ra a spanyolok hódítása és terjeszkedése nagyjából a csúcspontjára ért. Mérhetetlen pusztításuk nyomán megtizedelődtek az indiánok, városok, népek, kultúrák tűntek el. A betolakodók és eszetlen egyházi vezetőinek szemet szúrta a pogány világnak tartott civilizációk által létrehozott értékek, így szándékosan mindent le akartak radírozni a föld színéről, ami csak rájuk emlékeztetett.

Óriási meglepetésükre, azonban az ősi falak ugyan olyan makacs ellenállast mutattak, mint azok megépítői. Hiába volt a rombolási szándék, sok esetben lehetetlen volt a teljes megsemmisítés. Így aztán a spanyolok feladták ezen törekvésüket és az ősi kövekre kezdték el építeni saját erődeiket, városaikat.

A hódítások előrehaladtával sorra érkeztek az anyaországból a telepesek, akik az "új hazában" próbáltak szerencsét. Féltetlen a spanyolok javára lehet írni, hogy kultúrájuk, élén az építészeti stílusukkal, komoly érteket képvisel, ugyanakkor nagy kár, hogy egy igazi értek meghonosítása Del-Amerikában egy másik jeles kultúra kárára lett alapozva. További pozitívum, hogy számos esetben az eredeti indián települések és városok helyén folytattak az életet, tovább örökítve (mégha sok esetben nem is tudatosan) az ősök örökségét. Sok település, földrajzi hely és képződmény eredeti, indián nevet meghagyták, amelyek a mai napig is így maradtak fenn. Csak néhány példa erre: Két ország; Paraguay es Uruguay neve a mai napig őrzi eredeti aymara nevet, vagy néhány jelentős várost és földrajzi képződményt említve, mint Cuzco, Machu Pichu (Peruban), Jujuy, Tucuman, Catamarca, Chubut, Ushuaia, Xibi - Xibi, Iguazu (Argentinaban), a teljesség igénye nélkül. Továbbá kevesen tudjak, hogy a kakaó (cocoa), a csokoládé (chocolade), vagy éppen a paradicsom (tomato) indián találmány és eredeti indián nevével került és maradt fenn a mai ember köztudatában.
Már korábban utaltam az fejlett indián építészetre, amelyet meg máig titok leng körül. Ezek az építmények szilárdak, rettenthetetlenek. Az inkák például a hatalmas köveket mindennemű kötőanyag nélkül helyezték egymásba. Nincs magyarázat arra, hogyan maradtak állva, dacolva a természet és a betolakodók pusztító hatásainak. Dél-Amerika viszonylag biztonságos földrész, nem sújtják tornádók, hurrikánok, özönvizek, ugyanakkor olykor földrengés előfordul, mégpedig a nyugati részen, az Andok vonulatában. Valószínű, hogy ez, az Észak-Amerikából, éppen innen, San Franciscóból eredő törésvonal folytatásából ered. San Francisco egy gócpont. A város alatt húzódik a hírhedt Szent András törésvonal, amellyel párhuzamban további két kisebb törésvonal is tálalható. Az egész észak-dél irányban tovább fut, illetve kapcsolódik hozzá további több törésvonal. Így a földrengésveszély Kaliforniától Mexikóig gyakran okoz problémát és félelmet. Ezen az oldalon, tehát a Csendes Óceán felől végigkíséri Del-Amerikáig, így ott is előfordul néha földrengés, vagy csuszamlás, de nem oly kifejezett, mint Kaliforniában. Az említett ősi építmények a földrengéseket is sérülés nélkül vészelték át. Ugye hihetetlen? Mégsem tudunk választ adni arra, hogy milyen tudás birtokában voltak ezek az indiánok, hogy tudtak ilyen kifinomultan építkezni, arról már nem is beszélve, hogy nem rendelkeztek modern eszközökkel, kvázi elméleletileg két kezükkel kellett mindent megoldani.

Az indiánok - akárcsak mi, magyarok - túlélő nép. Bár számuk és befolyásuk alaposan megcsappant, mégis fennmaradtak, vele együtt pedig megőrizték kultúrájukat és nyelvüket. Nem nyugodtak bele a hódítók kisajátításaiba és időről-időre megújuló támadásokat hajtottak végre az újdonsült spanyol telepeken, erődökön, városokon. Csak Buenos Aires-t háromszor alapították újra az indiánok támadásai miatt. Az indiánok nagyon szívósak, kitartóak, ráadásul segítséget jelentettek számukra a buja őserdők, vagy éppen az Andok hatalmas és áthághatatlannak tűnő vonulatai és barlangjainak oltalma, ahová az idegenek nem igen merészkedtek. Még a mai napig is vannak olyan indián törzsek, akik élvezve a természet óvo rejtekét, dacolnak mindennel. Sok indián még manapság is torvényen kívüli, nincs az adott országban nyilvántartásban. Ennek megfelelően nem beszelik a spanyolt sem, csak a saját nyelvüket. Egyes indiánok a kezdeti kaotikus időszak után közelebb kerültek az új telepesekhez, sőt egyre nagyobb számban keveredtek, amivel egy új népcsoport, vagy rassz kelt életre, a kreolok, vagy a meszticek. Ennek is tudható be és köszönhető, hogy Del-Amerikában számos különleges szépségű embert tálalni, akár a hölgy, akár a férfi lakosok között. Az indiánok sorában több valódi szépség volt, és a spanyolok sem a rútságukról híresek

Legtöbbször a spanyolok kerültek szóba, mint hóditok, nem véletlen, hiszen a legnagyobb területeket ok kaparintottak meg, ugyanakkor jelentős volt a portugálok garázdálkodása is, akik a mai Brazília területét bitorolták, valamint kicsit később rátették kezüket a mai Uruguayra is. Ebből aztán volt is konfliktus bőven, hiszen a spanyoloknak erősen szúrta a szemet mindez, így gyakran összecsapásokra került sor a két ország között. Ezzekben pedig már nem csak az őslakosok ellen harcoltak, hanem európai az európai ellen is küzdött. Idővel elveszítették a portugálok azt a területet, amely a spanyoloké lett. Kisebb konc jutott az angol, francia es holland betolakodóknak, akik Dél-Amerika északi részen szereztek területeket a mai Guayana es Suriname helyén, valamint néhány kisebb sziget került a birtokukba. Nekik elsősorban Észak-Amerika jutott, de mi maradjunk Delén.

A hóditok a megszerzett új területek közigazgatását megszerveztek.  A spanyolok Peruban alakították ki a gyarmati központot, melynek fővárosa Lima, Peru mai fővárosa lett.  1542-ben (ugye itt megint a véletlen egybeesés, Magyarország török leigázása gyakorlatilag innen datálódik)  létrejött a Perui alkirályság, amelyhez tartozott az összes meghódított terület. Később újabb, kisebb központokat alkottak, mint a La Plata-i alkirályságot, amelynek központja előbb Asuncion (Paraguay), kesőbb pedig Buenos Aires (Argentina) lett, amely közigazgatásilag ugyan úgy a Perui alkirályságnak volt alárendelve.

A folyamat azonban koránt sem volt töretlen és problémáktól mentes. Egyrészt az őslakók állandó lázadásatól voltak fenyegetve a betolakodók, de jó emberi szokáshoz híven, rövid idő elteltével egymással is hajba kaptak. Az egyik főkolompos Francisco Pizarro - aki Lima városát is alapította, és az első perui alkirály is volt egyben - került konfliktusba Diego Almagróval, aki szinten a spanyol misszió kalandora volt. A helyzet odáig fajult, hogy polgárháború tört ki a spanyolok között az új világban! Mindez 1537-ben történt. Almagro győzedelmeskedett Pizarro fellett, de a következő évben Pizarro visszavágott és a csata végén Almagrot kivégezték. 1541-ben Almagro fia állt a Pizarro ellenes oldal élére, és ő ölte meg Pizarrot Limaban.

Az anyaország nem nézte jó szemmel a történteket és V. Károly spanyol király törvényben rendelkezett az új gyarmati viszonyokról. Törvényei látszólag fellélegzést hoztak az őslakosok számara, hiszen az indiánokat szabadnak nyilvánította, a korona alattvalóinak és szabályozta a rájuk kiróható adók mértéket is. Tény, hogy ez szintén jó pontként írható a spanyolok javára, de azért az idegen hódító, csak elnyomó, megszálló és kizsákmányoló marad (és persze maradt is) bárhonnan is nézzük és szépítsük a dolgokat. A másik pedig, hogy ez a törvény inkább szólt a királyság védelméről -, hiszen az anyaországban aggódtak, hogy esetleg túl sok sápot lehúznak az új világ helytartói, kiskirályai, amellyel kevesebb jutna a királyi kincstárba.  A lényeg, hogy innentől kezdve, maga a király nevezte ki, és küldte a kormányzókat Spanyolországból. Az első ilyen helytartó Cristobal Castro volt, aki kemény rendezéet hajtott végre, amelynek részét képezte, hogy Almagro fia (Pizarro gyilkosa) is ki lett végezve. Igazi rend ettől még nem lett, mert az említett, király által kibocsájtott új torvényt túl sértőnek találták magukra nézve  és előnytelennek a kiskirályok, így fellázadtak és a frissen küldött Castrot megölték. Csak 1569-re normalizálódott a helyzet a spanyolok között, de addigra már az 5. küldött helytartónál tartottak. Mint írtam, a király rendelkezésit némi pozitívumként értékelhetnénk, de mint tudjuk, ezzel koránt sem évülnek el az erőszakkal betolakodók bűnei, főleg, ha hozzávesszük, hogy egyidejűleg megindult Afrikából a kényszermunkára behurcolt feketékkel a gyarmati társadalomra jellemző rabszolgaság. Így kerültek négerek az amerikai kontinensre.

Az indiánok állandó kellemetlenséget jelentettek a meg-megújuló támadásaikkal, lázadásaikkal. Az egyik legjelentősebb ilyen megmozdulásra 1780-ban került sor, amikor egy inka leszármazott, Condorcanqui Curaca vezetésével csatát nyertek a spanyolok ellen, majd Cuzcot ostromoltak, de nem sikerült a várost elfoglalniuk, egy évvel kesébb pedig legyőzték a spanyolok, és jó szokás szerint családjával együtt kivégezték az inka vezért. A tűz ezzel azonban meg nem aludt ki, mert Tupac Catari, aymara indián vezetésével tovább folytatódtak a harcok egészen 1783-ig, mígnem a spanyolok döntő csapást mertek az indiánokra. Mondanom sem kell, az indián vezért csellel csalták lépre és fogták el, és talán már az sem meglepő, hogy szintén családostul kivégeztek.. .Folytatás következik.....