INMEMORIAM DR. BÁDY ISTVÁN

1956-ban ő volt a Nemzeti Tanács elnöke. 1948-50-ig Esztergom polgármestere A Szentgyörgymezői Olvasókör falán emléktábla őrzi nevét, a város díjat alapított emlékezetére. „Amikor a két évtizedig tartó közéleti pályafutásom véget ért, egy búcsúszó, egy kézfogás nélkül hagytam el az ősi Városházát, amelyben én, mint a szentgyörgymezői parasztivadék, Esztergom utolsó polgármestereként, városomért igyekeztem élni.” - írta „A Bazilika árnyékában” című önéletrajzi könyvében.

Kevesen tudják, hogy Bády Pista bácsi egykor a kórházban kezdte pályafutását. Halála előtt kezelőorvosa voltam. Otthonában is többször felkerestem. Azi ismeretség baráti viszonyt alakított ki közöttünk. Sokszor beszélgettünk múltról, jelenről, Esztergomról, az élet dolgairól. Egy alkalommal a magnó is előkerült, amikor kórházunk múltjáról faggattam. Ennek szerkesztett formáját adom most közre.

…1936-ban szereltem le a katonaságtól. Próbáltam elhelyezkedni, de nem sikerült. A fiatal diplomásnak akkor nagyon nehéz volt állást találni. Eggenhofer Béla a kórház igazgatója, akivel a cserkészet révén volt kapcsolatom, megkérdezte? Nem volna-e kedvem a kórházhoz jönni gondnoknak. Elfogadtam az ajánlatot. Elhelyezkedésen feltétele volt, hogy elmenjek a soproni Erzsébet kórházba. Itt több, mint 400 ágyon folyt a gyógyítás. Meg kellett ismernem az intézményben a felvételtől, a gyógyszer és gyógydíj elszámoláson keresztül mindent. Azt azért egy kicsit nehezményeztem, hogy mindez önköltséges volt, tehát semmiféle térítést nem kaptam.

Meddig maradtál Sopronban?

Fél évig voltam Sopronban, majd hazajöttem és kerek 1 esztendeig dolgoztam ingyen a kórházban. 1939. január 1-vel neveztek ki a Kolosban helyettes gondnokká. Nem sokáig dolgoztam ebben a pozíciómban, mert szeptemberben már a Városházára kerültem fogalmazónak. A Kolos kórházban összesen 3 évet töltöttem el. Nagyon megismertem és megszerettem a kórházat és a későbbiekben sem szakadtam el tőle. A Kórházbizottság ülésein igyekeztem mindig megjelenni. A polgármesterségem végéig nagyon szoros kapcsolat fűzött az intézményhez.

Induljunk el egy képzeletbeli sétára. Milyen volt a kórház a 30-as évek végén?

Ahogy bementünk a Német utcai / ma Petőfi Sándor utca / kapun, balra egy kis portásfülke volt. Itt az öreg Galgócz bácsi élt a feleségével. Ő volt a kórház altisztje, intézte a levélkihordást, a postakapcsolást. Időnként besegített neki Julcsa néni a felesége. Bal felé, ahol most az urológia áll, volt a régi kórházigazgatói épület, amiben a szülészet működött. Ezzel az épülettel nagy bajok voltak. Már az eredeti tervezésnél se kapta meg azt a bizonyos fundamentalis mélységet, ami kellett volna. Ennek az lett a következménye, hogy mivel a víz és csatornázás sem volt jó egyszer beszakadt a folyosó. Jobbra volt a kápolna, ott volt a nővérek szállása. 17 apácára emlékszem, de voltak világiak is a kórházban.
A homloktérben helyezkedett el a sebészet, de az csak földszintes épület volt. A sebészetet Eggenhofer Béla vezette és ő volt az egész kórház igazgatója is. A csigalépcső alatt volt a főhadiszállása Pézsa bácsinak. Ő volt a kórház egyetlen műszaki embere, lakatosként. Egy kis szoba, konyha volt kialakítva itt, és ő itt élt feleségével. Később átköltöztek a kórházzal szembe. Pézsa bácsi fia kardvívásban olimpiai bajnokunk lett.
A sebészet mögött állt a szintén 1 emeletes belgyógyászat, azon túl pedig a konyha. Ez a konyha a kórház és a város szégyene volt. Ha oda valaki bement az undorral jött ki. Ez az épület hozzájárult Eggenhofer Béla megbuktatásához. Pedig akkor szervezték meg a modernek számító un. Soos rendszert. Az élelmező tiszt felesége volt a diétás nővér, aki mindig felkereste a betegeket. 10 év is eltelt mire ezen az áldatlan állapoton javítani lehetett.

Említetted, hogy a konyha hozzájárult Eggenhofer Béla bukásához. Mi ennek a története?

Olt Károlynak hívták a Népjóléti Minisztert, aki ellátogatott Esztergomba. Alacsony, kis vadember volt. Ordítva kifogásolta az állapotokat, hogyan tűrhet el ilyen körülményeket egy igazgató! Mondtam, hogy már évek óta megvannak a tervrajzok, de a minisztériumtól nem kapunk az építésre pénzt. Mellébeszélek, - válaszolta és tovább támadta az igazgatót. Persze az egészben egyesek keze volt benne, hisz a minisztert nem érdekelték az új épületek, egyenesen a konyhába jött. Eggenhofert már 1945-ben B listázták és a helybeli kommunista párt megbízottai mindent elkövettek, hogy lejárassák.

Hogyan élte át a kórház a háborút?

A műtétek petróleumlámpa fényénél történtek az óvóhelyen: A háború alatt Eggenhofer óriási munkát végzett és halhatatlan érdemei voltak az újjáépítésben is. Amit ő tett 1933 óta, azt kevesen tudták volna utána csinálni. Nem sok köszönetet kapott érte.
1948 tavaszán beállított hozzám 2 ávós ezredes. Közölték, hogy nekik szükségük van a kórházigazgató házára. Eggenhofer akkor szerelt fel a házában egy fogászati rendelőt, alig dolgozott vagy 2 hónapot benne, amikor megjelent az ávó. 30 napot adtak neki a kiürítésre. Emlékszem ült a kerek üvegasztalnál a szerencsétlen ember és zokogott. Tönkre tették, elvették a házát. Annyit tudtam segíteni, hogy a rendelőjét át tudta költöztetni a volt Iparbank épületébe. Ott utaltunk ki neki lakást. Elkezdhetett dolgozni, de nem sokáig, mert infarctust kapott és hirtelen meghalt.

Ki lett az ő utóda?

Szabó Zoltán, aki később operált is engem. Nem Esztergomban, hanem Pesten. Először a Kútvölgyi kórházban dolgozott, majd átkerült a Róbert Károly úti kórházba. A Kútvölgyiből azért tették ki, mert 56 után nem lépett be az MSZMP-be. 45 éves koromban a fekélyemet operálta meg. Kitűnő sebész volt.

Folytassuk a képzeletbeli sétánkat!

A mai nőgyógyászat helyén egy üres telek állt. A dombon egy kis fertőző és egy hullaház volt.

A nőgyógyászat tehát a mai urológia helyén működött. Ki volt a vezetője?

Hamza Józsi bácsi, aki még az I. világháború előtt került Esztergomba. Az ő elbocsátása is kicsit erőszakos volt. Jó barátom volt a Major Gyurka, noha belépett a pártba. Ő lett az utóda Hamza Józsefnek.

Később azért átalakult az előbb vázolt kórházi kép?

Igen, mert 37-ben a sebészetre építettek egy új szintet és még arra mandzárt szobákat is, majd a belgyógyászatra is egy újabb emelet került.

Ha már a belgyógyászatot említed, ki vezette akkor az osztályt?

Rajner Muki bácsi. Vele utolsó éves egyetemistaként ismerkedtem össze a fekélyem kapcsán. Muki bácsi 1 évig a Simorban dolgozott, mint segédorvos és utána lett osztályvezető. 1965-ben halt meg infarctusban, egy barátja – aki dorogi volt és egyetemi tanár lett – karjai között Jó barátok voltunk mi is. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány olyan nap volt az életében, amikor nem ment be a kórházba a betegeihez. Sok kedves emlékem maradt Rajner főorvosról.

Ki volt az ő elődje az osztályon?

Vándor Ödön, aki ugyanabban az évben halt meg, amikor Gönczy Béla.
Utóda pedig Lélek István lett.

Kikre emlékszel a munkatársai közül?

Elsők között dolgozott vele a Mohácsi Lojzi, aki Farnadra került, aztán Gyopár / Ramezdorfer / László, szerettem nagyon Kovács Tibort, aki Eggenhofer unokahúgát vette el. Kiváló sebész volt, később a szőnyi kórházba került. Jó barátom volt Balogh Zoli a sebész is, aki 4 évet húzott le a fronton és nagy tisztelője volt Babits Mihálynak.
Ez a kórház kezdetben csak 60 ágyas volt és csak belgyógyászat és sebészet működött benne, a háború végén már elérte a 400 ágyat. Elkészült a nagy fertőző is és kész volt Patonay gyerekosztálya is, de a zűrös háborús viszonyok miatt nem lehetett beindítani.
Úgy hiszem, ez a kórház 2 nagy embernek köszönhet mindent. Az egyik az alapítóvolt, Gönczy, mivel ő hozta ki a földből az egészet, a másik Eggenhofer Béla volt.

Ha már Patonay főorvos szóba került, szóljunk róla is néhány szót.

Jó barátom volt ő is. Sokszor tréfálkoztunk vele, apósod a Lajos bácsi többször megtréfálta. Nagyon szerették őt a kis betegei.

Az akkori körzeti orvosok közül kikre emlékszel vissza jó szívvel?

Emlékszem Berényi Zsiga bácsira. Kikeresztelkedett zsidó ember volt, mégse jelentett ez számára mentességet. Volt egy kis hintója pónilóval, és bár kocsisa is volt Széman Feri, de gyakran ő hajtotta a lovakat. Már gyermekkoromban megszerettem Zsiga bácsit és a sors úgy hozta, hogy később én lettem a főnöke.
A városi doktorok közül egy párszor elmentem a szíves Takácshoz. Végtelenül, humánus és mélyen vallásos embernek ismertem meg. A másik Takáts, a Józsi is egy aranyos ember volt.
Ő részben körzeti, részben OTBA orvos volt. Nem rég halt meg a felesége 92 éves korában.
Bense Imre Jászberényből jött és itt van már vagy 40 éve. Gyermekkoromban ismertem Scheibert doktort, aki a Vár utcában rendelt. Zsidó orvos volt és nagyon szerették az esztergomiak.

A Simor kórház itt van Szentgyörgymezőn. Ezzel az intézménnyel volt valami kapcsolatod?

Ahogy az öregektől hallottam ezt a kórházat még az 1880-as években Simor János építette. Akkor még meg volt Nagy Magyarország és óriási terület tartozott a főegyházmegyéhez. Később ez összezsugorodott és a kórházat már nem tudták fenntartani, a Kolosnak pedig kellett a hely ezért összefogtak..
Nekem még van egy kerekem abból a kocsiból, amelyiken a Kolos kórházból szállították fel az élelmet a Simorba. Pléh tetős kocsi volt, hasonlított a kutyapecérek autójához. Gondoltam odaadom a Tittmann Jánosnak, hátha nem sértődik meg érte. ….

Köszönöm a beszélgetést!

Osvai László dr.
1993