120 ÉVE TÖRTÉNT!

„1890. május 29-én a Fürdőszálló kies nyári kertjében Feichtinger Sándort köszöntötték fél százados orvosi működésével kapcsolatosan. Ekkor Áldori Mór a következő ünnepi szónoklatot mondta a polgármester után:

Hippokratész ősatyánk monddá: „A gyógyítás művészete a legnemesebb valamennyi művészet között.”  

Tisztelt Vendégkoszorú!

A legfőbb javunk az Élet, s legelső kötelességünk az Élet gondos fenntartása, akkor mindenkire egyformán áldásos az orvostudomány, mely az élet őre, az egészség oltalmazója, a rövid emberi pálya örömének biztosítója.

Az első  orvosok az ókorban az állam első hivatalnokai, a papok voltak, akikről azt hitték, hogy közelebb állnak az Istenhez, mint mások és inkább hatalmukban áll az emberi élet megmentése. Ezerféle bajjal van körülvéve az emberi élet, ezerféle orvosságot kellett találni a természet összországában, hogy az emberi életet a sok veszélytől meg lehessen menteni. És így az orvosi tudomány egyike a legrégebbeknek. Oly régi, mint az emberi élet legnagyobb ellensége a betegség.

Az első  orvosokból, a papokból később katonák lettek, s azok is maradtak azóta. Az orvos folyton küzd a másik egészségéért, örökösen harcol mások boldogságáért, s még nyomában jár az enyészet sötét szelleme, az orvos mégis sokszor leküzdi a halált, mely végre rajta is győz kérlelhetetlenül.

50 esztendőt tölteni az orvosi pályán éppen annyi, mint csatában harcolni keresztül fél századot. Duplán számítanak itt az évek, mert kettő  gond, küzdelem és felelősség nehezül az orvos lelkére az élet nemes harcában.

Az ünnepelt férfin, kit most 50 éves orvosi működése ritka fényű ünnepén kartársai és bajtársai nevében felköszönteni szerencsém van, a mi szeretett nesztorunk, nagyra becsült kartársnak, kit mindnyájan szeretettel és hódolattal veszünk körül. És mi vagyunk illetékese ítéletet mondani azon óriási küzdelemről, melyet fél évszázados működése közben vívott. Mennyi átvirrasztott éjszaka, a fájdalom és szenvedés hány könnyei bántották a jó szívét. Az aggódó atyai szeretet kétségbeeséseit könnyei hányszor égették nemes, jó lelkét, amelyet szárítani legédesebb és legnemesebb gyönyöre volt. Hányszor sikerült ez Neki, mutatja e ritka fényes ünnep, melyre nesztorunk dicsőítésére városunk és a szomszéd városrészek szépei és polgárai java egybegyűltek. A katonát és a legtöbb közéleti pályán működőt 50 év után nyugalommal jutalmazzák. Csak az orvos nem ér rá pihenni. Csak az orvos teljesít utolsó leheletéig, melyet felavatása órájában fogadott. A mi ünnepelt nesztorunk itt van most is közöttünk, az élet zajló tengerén is és nem sóvárog nyugalom után. Pedig kezdettől fogva rögös volt az útja. Ide jöttekor az orvosi tudomány mély álmát aludta. Ő kezdette meg a modern tudományt, melyet napjainkig egy pillanatra sem hagyott el.  
 
 

Az élet súlyos küzdelmei között sajnos gyakran megesik, hogy a kenyérkereset sok társnál elöli a tudomány ideális szeretetét. Ünnepelt barátunk mindenkor tudott magának időt keríteni, hogy lépést tartson a haladással és a természettudomány rokon ágaival, mint a botanikával behatóan foglalkozott, minek bizonyságul növénygyűjteményt és nagybecsű műveit említem meg. Itt van, kiről nyíltan mondhatjuk, hogy nem illeti Őt a régi mondás: „Figulus figulum odit”a mi nesztorunk mindig a kartárs nagyrabecsülésének előharcosa volt, kinek jó szívét öröm töltött el, ha látta kartársát boldogulni. Aranylakodalmat ül az 50 éves házaspár, aranymisét mond az 50 éves áldozó pap, arany ünnepet ülünk ma mi is, midőn kedves nesztorunknak a szeretet és hódolat koszorúját megkötjük ima szerű áhítattal mondjuk: Éljen még soká a magyar orvosi tudomány dicsőségére! Éljen még soká a haza, családja és barátai örömére! Éljen!”

Feichtinger Sándor a következő szavakkal köszönte meg az ünneplést:

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„50 éve annak, hogy orvostudorrá, és ezen városnak polgárává lettem. Hosszú idő ez egy ember életében, de épp azért ezrekre is megy azoknak száma, kik ezen fél század alatt orvosi tevékenységemet a városban igénybe vették. Nincs Esztergom városában és a vele összeépített mellékvárosokban egy utca, talán egy ház, egy család sem melyben, vagy mint tanácsadó, figyelmeztető, vagy mint kezelő orvos meg ne jelentem volna. S kiket az orvosi pályám kezdetén bölcsőben ringattak, azok ma unokáikat mutatják be nekem. Ezen hosszú időn keresztül teljesített orvosi és egyéb működéseimért Esztergom városának közönsége, és annak lelkes polgárai elhalmoztak jóságukkal, kegyeikkel, szeretetükkel és elismerésükkel. Részesítettek mindabban,  mit város, megye, egyházi testület, tanintézetek, egyesületek és a társulatok egy szerény polgárnak nyújthatnak. Ezért  Esztergom város közönségének ezen szíves elismerése és  erkölcsi jutalma, mély hálával tölti el a keblemet, de hasonló hálát érzek önök iránt is , mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, kik ezen 50 éves jubileumom alkalmából engem üdvözölni, szónoklataikkal megtisztelni és nagyrabecsült megjelenésükkel kitüntetni méltóztattak. Fogadják mindnyájan kegyességükért hálás köszönetemet. Esztergom szabad királyi városa és a vele összeépített mellékvárosokra emelem poharamat!

Adjon Isten e városnak szebb jövőt, jobblétet, boldogságot, felvirágzást, szívben lélekben hazafiságban egyetértést egyesítést.

Isten éltesse összes polgárát! Isten éltesse önöket mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim. Éjenek!”

Forrás:

Esztergom és Vidéke