BESZÉLGETÉS DR. PÁDI ÉVA FŐORVOS NŐVEL!

A korábbi osztályvezető főorvos távoztával megüresedett a Vaszary Kolos Kórház Onkológiai Osztályának vezetői posztja. Szerencsére sikerült új szakembert találni Pádi Éva főorvosnő személyében. Vele ültem le egy bemutatkozó beszélgetésre.

Van-e valami kötődésed Esztergomhoz, jártál-e már korábban nálunk?

Esztergomban korábban csak, mint turista jártam. Megnéztem a Bazilikát, sétáltam a városban, átmentem Párkányba, de igazából nem ismerem a várost.

Hogyan döntötted el, hogy itt folytatod orvosi pályádat?

Véletlenszerű volt. A főgyógyszerész nővel 18 évig együtt dolgoztam a Szent Margit Kórházban. Ő szólt, hogy itt az onkológus kollega távoztával megüresedett a helye, és szakembert keresnek. Eljöttem, körülnéztem, és már az első pillanatban igent mondtam. Mikor először megálltam a kórház előtt, egy belső hang azt mondta: „ez egy jó hely, vállald el”. Így lettem az Onkológiai Osztály vezetője.

A Szent Margitban felszámolták az onkológiát?

Nem. 10 éve jöttem el a Szent Margit Kórházból, ahol 18 éven keresztül dolgoztam.

Mesélj arról a 10 évről, ami a Szent Margittól a Vaszary Koloshoz vezetett.

Először a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikájára „csábítottak”, az ott eltöltött 2 év alatt szakmailag rengeteget tanultam. Ezután a székesfehérvári kórház akkor induló onkológiai osztályának lettem helyettes vezetője, ahol 4 év alatt egy jelenleg nagyon jól működő osztály kiépítésében volt aktív szerepem. A fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban szintén a nulláról építendő osztály megbízott vezetője voltam.

Miért jöttél el onnan?

3 év után megpályáztatták az osztály irányítását, aminek addig megbízott vezetője voltam. A kollégával a szakmai kollégiumnál is azonos pontszámot kaptunk, de a végső szót a főigazgató mondta ki, és a több publikáció, és nagyobb tudományos aktivitás mellett döntött.

Érthető, hogy ezután nem maradtál a Bajcsyban.

Kecskemétre mentem az Onkoradiológiai Centrumba, ahol 7 hónapot töltöttem, amikor megtudtam ezt az esztergomi lehetőséget. Remélem itt is sikerül kiépítenem egy elképzeléseimnek megfelelő osztályt, és nem kell már máshol folytatnom.

Hogyan lettél onkoradiológus?

Nem vagyok radiológus. A szakvizsga letételével klinikai onkológusként dolgoztam, aktív onkológiai kezelésként kemo-, hormon- immun- terápiát alkalmaztunk. Eredeti képesítésem pedig a belgyógyászat volt.

Miért választottad ezt a pályát?

Véletlenszerű volt. A véletleneknek nagy szerepe volt az életemben. A Szent Margit Kórház belgyógyászatán kezdtem a pályámat. Az átépítések után beindult az 5. Belgyógyászati Osztály, melynek élére Boga Mariannt hívták. Ő vette észre, hogy van affinitásom a daganatos betegek, betegségek iránt, és azt tanácsolta menjek az onkológiára és tanuljam meg a klinikai onkológiát.

Tudtad, hogy Boga Mariann, itt Esztergomban kezdte a 60-as években orvosi pályáját?

Ezt nem tudtam. 10 évig volt a főnököm. Nagyon szerettem őt.

Továbbmegyek, Holló János a Szent Margit Kórház egykori igazgatója is itt Esztergomban ismerkedett meg a belgyógyászattal az orvosi pályája legelején.

Holló János főorvos úrnál voltam beosztott orvos, az alatt a 4 év alatt, amíg a régi épületet a Margit Kórházban újjáépítették. Összességében 18 évet töltöttem abban a kórházban. Volt 10 főnököm, és 2 főnökváltás között mentem el végül a Klinikára.

Menjünk visszafelé az időben pályafutásod ismertetésében.

Amikor végeztem az egyetemen éppen kisbabát vártam. Egy kezdő orvos, aki nő és terhes, nem igen kellett sehol. A KÖJÁL-ban kezdtem pályafutásomat, ahol 3 évet töltöttem el. Ez alatt 2 babát szültem. A 2. GYES után már jártam a főváros kórházait, hogy hol tudnék elhelyezkedni, míg végül rátaláltam a Margit Kórházra.

Miért lettél orvos?

Példaképem volt mindig az édesapám. Ő orvos szeretett volna lenni, de neki nem adatott meg. Én valósítottam meg az ő álmait.

A családodról megtudhatunk még valamit?

Van egy öcsém, aki műszaki vonalon dolgozik, több műszaki újítása van. 2 fiam közül egyik sem választotta az egészségügyet, az idősebb CT-ket, a fiatalabb hidakat épít.

Mik az első impresszióid a Vaszary Kolosról? Vannak már terveid?

Tetszik minden, de a még mindig zord tél, és az ezzel járó utazási nehézségek kicsit megviselnek. Ami a terveimet illeti: azt szeretném, ha az onkológiai betegellátás teljes „skálája” kialakítható lenne Kórházunkban, a kivizsgálástól, az aktív kezeléseken át a palliatív, tüneti ellátásig, beleértve a rehabilitációt és a végstádiumú betegek ellátását is. A kivizsgálás szempontjából a gastroenterológiai betegségek területén a személyi és tárgyi feltételek adottak és példásak. Ehhez jól csatlakozik a sebészeti vonal Dobó főorvos úr vezetésével.

Ő is a Szent Margit Kórházból jött hozzánk.

Igen, vele is 18 évet dolgoztam együtt. Dobó Főorvos Úrral is beszéltünk arról, hogy jó lenne, ha az emlődaganatok vonatkozásában is lehetőség lenne a kivizsgálástól az aktív kezelésen át a betegeket ellátni. Ennek persze már komoly személyi és tárgyi feltételei vannak. Az aktív kezelések területén a szakdolgozókból jól állunk, de kellene még orvosi segítség. A tárgyi feltételek túlnyomó része is adott, így véleményem szerint Kórházunk is alkalmas lenne egy jól működő onkológia kialakítására. Az aktív kezeléseknek is 2 formáját képzelném el, a kúraszerű és a fekvőbeteg ellátást. Nagyon fontosnak tartom a kiegészítő kezeléseket, a testi-lelki egyensúly biztosítása érdekében a különböző tanácsadásokat, (psychológiai, diétás), gyógytornát, testi-lelki rehabilitációt.... stb. Szóval sok mindennel tudnánk segíteni a betegeket a súlyos kórral való küzdelmükben.

Mennyire vagy optimista alkat?

Optimista vagyok, különben nem lennék itt. Nagyon fontos betegeink ellátásában a végső stádium hospice része is, de ez legtöbbször csak egy rövid szakasz a diagnózis felállításától számítva. Nagyon megterhelő betegnek-hozzátartozónak-egészségügyi dolgozónak egyaránt. Nyilván szeretnék aktív tevékenységet is kifejteni a daganatos betegség „hosszú útján”, a diagnózis felállításától az aktív kezelésen át a végstádiumig, hisz az orvos arra esküszik fel, hogy mindig tesz valamit a betegekért. A betegség szempontjából is optimista vagyok, mert számos „ütőkártya”, egyre korszerűbb és hatékonyabb kezelési módszer, ún.”célzott-terápia” van a kezünkben. Egyre több beteget tudunk már hosszú évekre tünet és panaszmentessé tenni.

A betegekből az onkológia, mint szó még mindig rettegést vált ki.

Régen tényleg az volt a helyzet, daganat=halálos ítélet. Ma már nem erről szól a történet. Ma számos olyan lehetőségünk van, mellyel a betegség kiújulását meg tudjuk előzni, a progresszióját mérsékelni tudjuk, a beteg élettartamát meg tudjuk hosszabbítani. Az életminőséget is úgy tudjuk javítani, hogy emberi módon élhető életet kaphatnak a betegek. Azt szoktam mondani: a múltat nem tudjuk megváltoztatni, a jövőt nem tudjuk megjósolni, itt és most a jelenben viszont sok mindent tudunk tenni.

Az orvosok jelentős része depressziós. Az onkológus, hogyan harcol a kiégés ellen?

Érdekes és fontos kérdés. Annak idején jártam mentálhigiénés továbbképzésre, foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Az egészségügyben dolgozók 60-70 %-a bizonyos idő után eljut a kiégési syndróma valamilyen fokára. A nővérek talán hamarabb. Az orvosok sokáig elhárítják a problémát, nem vesznek tudomást róla vagy más tevékenységgel kikerülik a kérdést, pótcselekvésekbe menekülnek
(alkohol, nyugtatók…) a kérdés elől. Hogy lehet mindezt megelőzni? Nagyon nehéz kérdés. Sokszor rajtunk kívül álló okok is akadályoznak benne. Nem foglalkozunk eleget vele… Az orvosoknak más az egészség – betegség tudatuk, mint az átlagembereknek. Nem szívesen mennek át az asztal másik oldalára, betegként saját kollégáikhoz. Szerencsés az, aki pl. a sportban, vagy valamilyen hobbiban talál kiutat. Sok kollegán látom sajnos a kiégés bizonyos tüneteit.

Te hogy harcolsz ellene?

3x-4x és is benne voltam, de valahogy úgy alakult az életem, hogy amikor a „legmélyebben” voltam, mindig jött egy új feladat. A munkahelyeimet úgy változtattam, hogy hívtak, és mindig építkezhettem. Az egyik helyen a szakmát, a másikon a szervezést tanultam meg. Remélem ezeket a tapasztalatokat itt is hasznosíthatom. Nem rajtam fog múlni. A másik, ami erőt ad, azt egy szóban foglalhatom össze: a betegek! Az első találkozásunkkor szeretek hosszan beszélgetni, foglalkozni velük, megismerni Őket, így a későbbi találkozáskor sokszor elég egy kedves szó, egy érintés, egy simogatás, és könnyebben alakulnak a dolgok, még a kezelés mellékhatásai is enyhébbek lesznek.

Köszönöm a beszélgetést!
Érezd jól magad nálunk. A magyar egészségügyben annyi rombolás után örülni kell az építeni tudó embereknek.

Osvai László dr.