GÖRGEY ARTHUR LÁBA NYOMÁN

1818. január 30-án, tehát 192 éve, Toporcon született Görgey Arthur. Sokáig volt a magyar történelem egyik ellentmondásosan megítélt alakja. Ma már csak kevesen tartják „áruló”-nak. Ha elolvassuk dr. Ócsai Antal főorvos, - a jászberényi Szent Erzsébet Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztálya vezetőjének - olvasmányos, kitűnő könyvét nem lesz bennünk ellentmondás Görgey Arthur megítélésében.

A könyvet az „Epilógus”-ával ajánlom az olvasók figyelmébe!

„Görgey Arthur 1867-ben tért vissza Magyarországra. A közéletben többé nem vett részt. Az ország egyik fele árulónak tartotta, másik fele nagy hadvezérként, hősként tisztelte. 1874-től Visegrádon élt, öccse házában.
Az árulás mítosza azonban lassan oszlani kezdett, s bár ő maga sohasem kérte, mégis sokan próbáltak védelmére kelni, ezek közül talán a legnagyobb erővel István öccse küzdött, aki maga csaknem az egész szabadságharc alatt bátyja közvetlen közelében volt.
1884-ben 207 volt tiszttársa nyilatkozványt tett közzé, melyben hitet tesznek Görgey ártatlansága mellett. Az írást később még 66-an, tehát összesen 273-an írták alá.
Az árulási vádat élete vége felé maga Kossuth is visszavonta. Ma már nincs hadtörténész, aki árulónak tartaná.
Visegrádi otthonában a kor legnevesebb politikusai, írói, katonái látogatták rendszeresen, tiszteletüket téve a nagy idők hőse előtt.
Mások vasárnapi szórakozásuknak tartották háza előtt elsétálva beköpni a hazaáruló kertjébe.
99.évében, 1916. május 21-én hajnalban, szinte ugyanabban az órában, Budavár bevétele után 67 évvel, a Várral szemközt, öccse volt Duna-parti lakásában halt meg.
A Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, onnan ezrek kísérték utolsó útjára, mikor az első világháború csataterein a Görgeyek harminckét élő férfi tagja közül huszonketten, mint évszázadok óta mindig, újra vérüket hullatták a hazáért.
Temetésén Böethy Zsolt a következő szavakkal búcsúztatta: Isten veled, aki nemzetünknek legnagyobb védelmezői közé tartoztál ezer év óta!
A mondat végén elcsuklott a beszélő hangja, és vele együtt zokogott a több ezres tömeg. A honvédmenház rangidős tisztje remegő hangon „Tisztelegj”-et vezényelt, és a még élő öreg katonák remegő kezüket tisztelgésre emelték.
A Fiumei úti sírkertben nyugszik”.