"Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak."
Oscar Wilde
Folytatjuk kegyeleti sétánkat az Esztergom szentgyőrgymezői temetőben Bélay Iván kutatásai nyomán. A nemrégiben elhunyt helytörténész óriási munkát végezve a sírok pontos helyét rögzítve, egykori foglalkozásaikat is figyelembe véve csoportosította a temetőben elhunytakat. Mi most értelemszerűen az orvosokat, gyógyszerészeket emeljük ki.
Dr. Tónay Dezső ( 1858-1930 )
Pusztaadonyban született 1853-ban. Tanulmányait Baján, az Orvosegyetemet Budapesten végezte. A klinikai gyakorlat után katonaorvos lett és Szegeden, Debrecenben, Pozsonyban működött. Az I. világháborúban az olasz fronton, mint kórházparancsnok, majd Nyitrán szintén kórházparancsnokként teljesítette hivatását. 1918-ban 40 év eredményes szolgálat után vonult nyugalomba. Többek között a koronás aranykereszt, a bronz Sigmund Laudis kitüntetések tulajdonosa.
Dr. Mezei Ferenc ( 1899-1975 )
A Mitter névről magyarosított. Esztergomban született. Középiskoláit is szülővárosában végezte. Orvosi diplomát a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett. Működését Esztergomban, mint kórházi és magánorvos kezdte. Az I. világháborúban a 14-es cs. és kir. tüzérezreddel az olasz fronton küzdött. 1928-ban Tát községben nyitotta meg magánrendelőjét, mint OTI orvos. Az Orvosi Szövetségnek és a Katolikus Körnek tagja, az Actio Katolica elnöke, a NEP helyi titkára és a községi képviselőtestület virilis tagja volt.
Dr. Papp István ( 1947-1994 )
Szécsényben született, ahol elemi iskoláit elvégezte. Középiskolába Esztergomban a Ferences Gimnáziumba járt, ahol 1965-ben érettségizett. A Budapesti Állatorvosi Egyetemen 1971-ben kapta meg diplomáját. Hollókőn körzeti állatorvos, Zalaegerszegen az Állatkórház orvosa, majd Bélbaltavár állatorvosa lett.
1994. április 1-én szívinfarctus végzett vele.
Engedtessék meg, hogy Bélay Iván kegyeleti sétáját kiegészítsem a szentgyörgymezői általa nem említett orvoshalottaival:
Dr. Tóth József ( 1928-1981 )
Mezőtúron született. 1953-tól belgyógyász szakvizsgájának megszerzésétől dolgozott az esztergomi kórházban. 1968-1976-ig a Rendelőintézet vezetői teendőit is ellátta, ez egyben a kórházigazgató helyettesi pozíciót is jelentette.
Dr. Gál Lajos (1928-1984 )
1928. június 3-án Kecskeméten született. Diplomáját 1956-ban szerezte. Ezt követően 2 évig az OTKI-ban dolgozott. Dorogi és dági tevékenysége után lett az esztergomi SZIM gyár üzemorvosa. Új rendelőt építtetett és színvonalas üzemorvsi ellátást biztosított a gyárban 1984-ben hunyt el.
Dr. Szolár Béla ( 1912-1983 )
1912. január 27-én született Esztergomban. 1931-ben lett orvosdoktor. A hivatásos katonaorvosi pályát választotta. 1939-ben ideggyógyászatból szerzett szakképesítést. 1956-tól 20 éven keresztül volt az esztergomi kórház orvosa. A 20 év jelentős részét, mind a Rendelőintézet szakfőorvosa töltötte le.
Dr. Marczell István ( 1913-1978 )
1913. július 15-én Dunaszerdahelyen született, Székesfehérvárott érettségizett, 1944-ben a fővárosban szerezte meg diplomáját. 1945-48-ig a csepeli Kórházban dolgozott. Sebészetből és urológiából szerzett szakképesítést. 1951-ben jött Esztergomba, és itt megteremtette az urológiai betegek ellátását. 1973-ig vezette az Urológiai Osztályt.