KIÉGÉS

A kiégés (burn-out) vagy helfer szindróma- mely többek között „ ..a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet saját személyre, munkára és másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek” (Fekete, S.: Segítő foglalkozások kockázatai) hivatásunk gyakorlását nehezíti és betegségek előfutára.

A krónikus stressz okozta kimerülés élettani útjait Selye János (1907-1982) életművéből ismerjük. A pszichoszomatikus betegségekkel valamint a pszichiátriai zavarokkal kapcsolatban, a klinikai tevékenységünkben nap, mint nap feltárjuk a szociális alkalmazkodás nehézségeit. Nem kétséges, hogy a biológiai sebezhetőség mellett az elhúzódó, vagy súlyos stressz, megbetegítő tényező.

Afrikában és Dél- Kelet Ázsiában az HIV/AIDS, a drámai etnikai konfliktusok és népirtások, a szegénység és a természeti katasztrófák sodrásában a pszichoszociális missziókban elsőbbséget élvez a humán foglalkozásúak kiégésének gyógyítása, megelőzése.

Számos humanitárius szervezetben a stresszekkel való megküzdés, a kommunikációs kultúra hiányos és a munkatársaknál mindennaposak a kiégések, valamint az ezekkel együtt járó krízisállapotok. A magyar társadalom viharos változásaival összefüggésbe hozható kritikus lelki és egészségi állapotunk, hasonlítható a cunámik, tájfunok, népirtások pusztításához.

Nem véletlen, hogy hazai lelki megújulás stratégiájában a segítő foglakozásúak kiégése elleni küzdelem, elsődlegesen fontos feladat. Mert nagy a szükség és kiégett állapotban képtelenné válunk arra, hogy másoknak segítséget adjunk.

A kiégés okait és tüneteit is egyéni, személyiségi, családi, kisközösségi, intézményes és össztársadalmi szinten ismerhetjük fel.

Munkánk természetével, a vezetőink stílusával, munkaszervezéssel, kollégákkal, szakmai fejlődésünk kilátásaival lehetnek problémák és sokszor saját magunkkal szemben túlzott elvárásaink vannak. Korábbi megküzdési módszereink előbb utóbb kudarcot vallanak. Keserűséget, reménytelenséget érzünk, cinikussá, érzékennyé válhatunk és izolálódunk. A stressz felgyülemlik bennünk, megfelelő szupervízió nélkül, baráti, rokonsági kapcsolatainkban sem találunk valakit, akinek kiönthetnénk a szívünket.

Egyéni életutunk, neveltetésünk, kulturális hagyományaink, értékrendünk befolyásolják a stresszekkel való bánásmódunkat. Gyógyító lépéseket két irányban tehetünk. Bővíteni kell saját problémakezelő eszköztárunkat, - látásmódunk tágításával, pozitív szemlélettel, negatív érzelmeink, viselkedésünk és gondolataink korrekciójával, józan életmóddal, humorral és nem utolsó sorban egészséges spiritualitással, hitünk gyakorlásával.

Az egészségügy, iskola, munkahely és a szociális szféra területein lelki egészségünket védő szolgálatokat kell biztosítani. Össztársadalmi szinten a társadalmi tőke összetevőit, az emberi kapcsolatok megtartó hálózatát, más szavakkal a társadalmi kohéziót, a bizalmat, a kölcsönösséget, együttműködési készséget, a civil részvételt, szolidaritást, vallásgyakorlást, kell többek között erősíteni.

A betegeinkhez, a gondozottjainkhoz való viszonyulásunkban, ellátó rendszereinkben, kollegiális kapcsolatainkban, vezetési stílusunkban értékeket közvetítünk. Meggyőződésem szerint, a hazai lelki megújulás rajtunk múlik. Az egészségügyi, szociális szektorokban, iskoláinkban és másutt, mi humán foglalkozásúak vigyázzuk és mintázzuk a demokratikus értékek megvalósítását.

Értékesek vagyunk, értékeket közvetítünk, vigyázzunk magunkra!

Pátkai István dr.