115 ÉVE SZÜLETETT SELYE JÁNOS

 2022.01.17 19:16

Selye_Janos.jpeg Szállási tanár úr, aki személyesen is találkozott Selye Jánossal, 30 évvel ezelőtt emlékezett meg lapunkban a világszerte ismert magyar tudós születésnapjáról. Most a 115.-en ezt az írást közöljük újra, abban a reményben, hogy az írás nem vesztett semmit „aktualitásából”.
 

Komárom kórháza napjakban vette fel azon professzor nevét, aki Szent-Györgyi Albert mellett korunk legismertebb magyar orvostudósa lett. Noha kötődése nem annyira egyértelmű, mint a Nobel-díjas kortársáé, de erről majd később.
Bécsben született 85 évvel ezelőtt, osztrák anyától és magyar apától, tehát joggal vallhatta magát később, Kanadába került osztrák-magyarnak. Orvos édesapja az első világháború idején került Rév-Komáromba, így a trianoni döntés után automatikusan csehszlovák állampolgárokká váltak.
A diák Selye János 1925-ben érettségizett, majd Hans Selye néven a prágai Károly Egyetemre iratkozott, amely az egyik legpatinásabb német nyelvű univerzitásnak számított. Kivételes képességeire hamar felfigyeltek. Ösztöndíjasként megfordult Párizs és Róma fiziológiai intézeteiben, ahol nemcsak intuitív érdeklődésével, hanem rendkívül széles körű nyelvi ismereteivel is felhívta magára a figyelmet. A német és magyar anyanyelvén kívül hamar elsajátította a nyugati szláv dialektusokat, majd a franciát és olaszt.
A nagyemlékű Went István fiziológus professzor mesélte annak idején, hogy a harmincas évek elején egy Zürichben tartott élettani konferencián (melyet a Debrecenből elszármazott Verzár Frigyes professzor szervezett) feltűnt egy igen élénk érdeklődésű fiatal kutató, aki mindig azon a nyelven szólott hozzám amilyen az előadás elhangzott. Mikor Went professzor kiléte felől érdeklődött, meglepő módon kifogástalan magyar nyelvű választ kapott. Vagyis: "Selye János vagyok, komáromi fiú, nyugodtan beszéljünk magyarul". Went professzort akkor a tanszéki előde hívta meg, s találkozott egy nagyreményű volt honfitársával, amely egy elszigetelődéssel sújtott kis ország fiának óriási élményt jelentett. Amire még 1952-ben is (mikor e sorok írója az élettant hallgatta) csak meghatottan tudott visszaemlékezni.
1936-ban Hans Selye már világhírűvé vált. Ekkor közölte ugyanis a Nature az ő stresszelméletét, amely azért nem független a bostoni fiziológus Cannon professzor kutatási eredményeitől. Ő ismerte fel ugyanis az emóciók hatását az endokrin rendszerre, a szimpatikus idegek és a mellékvesék funkcionális kapcsolatát, s felállította a Cannon-féle vészreakciót, amely a szimpatoadrenális szisztéma fokozott működésével járó válaszreakciók sorozata. Vagyis: gyorsul a szívműködés, a koronáriák és izomerek tágulnak, emelkedik a vércukorszint, összehúzódnak a zsigeri erek, fokozódik szervezet teljesítőképessége.
Selye stressz-elmélete szerint minden inger a szervezet számára megterhelést jelent, ami fajlagos hatásán kívül nem fajlagos válaszreakciókat vált ki. Hatása a simpatoadrenális rendszer mellett az agyalapimirigy-mellékvesekéreg rendszerén keresztül érvényesül, amely végül az általános adaptációs szindrómában összegződik. Ennek három fázisát különböztette meg.
Első a készültségi reakció, a második a sikeres ellenállás szakasza, amidőn a terheléskor a szervezet még megfelelően alkalmazkodik, a harmadik a kimerülés állapota, amely az ártalmas inger túlságos erőssége, vagy valamilyen ahhoz csatlakozó károsodás miatt jön létre. Az első fázisban megnövekedik a vérben a mellékvesekéreg kortikoid hormonjainak mennyisége, a második fázisban a fokozott hormontermeléssel együtt megnagyobbodik a mellékvesekéreg állománya, a harmadik szakaszban a mellékvese tevékenysége kimerül, hormontermelése csökken, és bekövetkezhet a szervezet halála. Szerinte a civilizációs betegségek ennek az általános adaptációs szindrómának a kémiai, vagy hormonális egyensúlyát bontják meg, így a mindennapos stressz civilizációs betegségeket (fekély, magas vérnyomás, szívizom-bántalmak) okoz.
A kutatók többsége joggal tartja túlságosan leegyszerűsítettnek ezt a magyarázatot. Az sem bizonyított, hogy a sérült vagy funkcionálisan csökkent értékű szerv vagy szövet számára ez az egyensúlyzavar krónikus stresszorként hat, különösen ha a sérülést kiváltó kórfolyamat maga már rég lezajlott.
Később ezt az álláspontját már montreali professzorként (1945-ben hívták meg a Mac-Gill Egyetemre) árnyaltabban fogalmazta meg. Kihangsúlyozta, hogy izgalom nélküli élet nem képzelhető el, tehát a stressz lehet pozitív hatású is. Az embernek szüksége van a stressz adta ösztönzésre, mint ahogy a madárnak szüksége van a levegőre a repüléshez. Ez a szellemes és költői módosítás arra is magyarázat, hogy sokkal erősebb oldala volt a fantáziadús teoretizálás, mint az egzakt kísérletezés. Noha többször felterjesztették Nobel-díjra, az illetékes bizottság nem találta fiziko-kémiai szinten modelizálhatónak. Selyének a calcifilaxis vizsgálatai tudományos szempontból meddőnek bizonyultak.
Tehát utólag nem csodálkozunk az óhajtott Nobel-díj elmaradásán. A stressz-elmélete viszont nagy hatással volt mind a neuroendokrin kutatásra, mint a pszichoszomatikus betegség - szemléletre. Így ez a lefordíthatatlan fogalom megőrzi a nevét, jelentősége mégsem mérhető pl. Nirenberg eredményeihez, aki matematikailag fejtette meg a genetikai kódot.
Ma is érdekesek tudományfilozófiai fejtegetései. Szerinte "a legtöbb tudósban az önzéssel jól megfér az emberiesség motívuma. Az altruizmus az egoizmus módosult formája, kollektív önzés, amely a közösséget segíti". Miként óriási példaképe: Claude Bernard, ő is írt verseket. Azok azonban aligha őrizték meg nevét az utókornak. 
Ami pedig az elején említett "komplex" nacionalitását illeti, magyarnak (is) vallotta magát, s mindig szívesen emlékezett diáksága színhelyére, Komáromra. Ami nem jelenti (mint annak idején a Dolgozók Lapja írta), hogy szülővárosa lett volna.
Mikor 1976-ban meglátogatni volt szerencsém, vitrinjében ott sorakoztak a bécsi, pozsonyi, budapesti és prágai kitüntetések.
Egyik sem zárta ki a másikat, mert monarchiabeli osztrák-magyarnak vallotta magát, akinek erős köze van a cseh kultúrához, de végül mégis csak kanadai, noha mély európai gyökerekkel.
85 évvel ezelőtt született Bécsben, s már 10 éve nincs az élők sorában. A rák megelőzésére vegetáriánus életet élt, intézetébe pedig még 70 fölött is kerékpárral járt. Mégis a gyomorrák végzett vele 73 éves korában. A természetgyógyászat szomorú cáfolatára.
Komárom jól választotta meg névadóját. 
Remélhetőleg generációk múlva sem fog akadni orvos, aki megkérdezné: kinek a neve díszeleg a kicsiny kórház oromzatán? 
Szállási Árpád dr.
1992.