Kultúra

BESZÉLGETÉS DR. KÉGEL ESZTER FŐORVOSNŐVEL!

Szeretettel köszöntöm 70. születésnapján, köszönöm, hogy vállalkozott erre a beszélgetésre. Sokan aggódva figyeltek azokra a hírekre, melyek betegségéről szóltak. Hogy érzi magát?

 

- Köszönöm szépen az érdeklődését, jelen pillanatban jól érzem magam, de további kezelések várnak még rám. Az utóbbi eredmények alapján bizakodva tekinthetek előre.

 

CSÍZIÓ 2010. SZEPTEMBER

A PESTIS BACILLUS FELFEDEZÉSÉNEK CENTENÁRIUMA

Az apokalipszis négy fekete lovasa közül az első a pestis, a második a háború, a harmadik
az éhínség, a negyedik a halál szimbóluma, ahogy az Dürer csodálatos képén látható és János Jelenéseinek könyvében olvasható. Magyarán: ősidők óta a „döghalált” tartották a legborzalmasabb csapásnak, ezt a fentieken kívül az AIDS mai elnevezése, a „korunk pestise” is kellőképp érzékelteti.

MÁRAI SÁNDOR: SZEPTEMBER

Az ökörnyállal kezdődik, a mustszagú erjedéssel, a dáliákkal, a színházi bemutatókkal és a japán-kínai háborúval; évszakok, egy idő óta, általában háborúkkal kezdődnek. Az égre nézünk, a sűrű, szirupszínű égre, hallgatjuk a berúgott darazsak dongását, a távoli bombák robbanását. E bombák messze robbannak, Spanyolországban és Kínában. A természet az enyészet felé tart; de az ember sem tétlen.

ELMENT AZ EGYKORI VÁGTÁZÓ

Elfelejtették az egykori olimpikont, aki a moszkvai olimpián, és számos világversenyen képviselte nem lebecsülendő eredménnyel hazánkat. A nyolcvanas évek sokszoros magyar bajnoka, országos csúcsokat tartó vágtázója volt: KISS FERENC

125 ÉVE GYÓGYÍTANAK A SIMOR KÓRHÁZBAN 1.

Amikor Esztergomban 110 éve szeptember 2-án letették a mai kórházunk alapkövét, már 15 éve működött Szentgyőrgymezőn a Simor János érsek által alapított Kórház, mely ma is az ő nevét viseli. Jelenleg a Vaszary Kolos Kórház részeként rehabilitációs feladatokat látnak el benne. Az Érseki Kórház kapuit 1885. szeptember 6-án nyitották meg a betegek előtt.

IN MEMORIAM DR. TÁBORI LAJOS ( 1930-1992 )

Esztergom egészségügyének története bővelkedik olyan orvoscsaládokban, akikre méltán büszkeséggel tekintünk vissza napjainkban is. Az a kollega, akire most emlékezünk 1930. szeptember 4-én született Szent István városában.

Tábori Lajos 80 éves lenne, de már 18 éve eltávozott közülünk. Édesapja is orvos volt.

AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 16.

Folytatjuk az Esztergomi Kolos Kórház építéstörténetéről szóló sorozatunkat. Az 1899-es esztendőben járunk. Még 2 év van az építés megkezdéséig:

Gyűltek továbbra is az adományok. A május 10.-i ülésen jegyzőkönyvezik gróf Majláth György cs. és kir. kamarás főrendi házi tag – aki Esztergom vármegye főispánja is volt – 1000 Ft-os adományát.

BÚCSÚLEVÉL HELYETT

5 éve terjedt el hazánkban is ez az írás Gabriel Garcia Márquez búcsúleveleként. Hamar kiderült, hogy semmi köze a Nobel-díjas kolumbiai íróhoz, sőt az író tiltakozott is, hogy ezeket a gondolatokat a nevével összekapcsolták. Döntse el az olvasó jogos volt-e a tiltakozás!

110 ÉVE TÖRTÉNT!

110 éve szeptember 2-án alapkőletételi ünnepségre gyűltek össze a meghívott vendégek az egykori Bisutti-féle telken Esztergomban. Erre az időpontra időzítették az Országos Orvosszövetség kongresszusát is, így számos illusztris vendég is részt vett az ünnepségen. A kápolna leendő oltára alatt helyezték el az alapkövet. Ezzel kezdetét vette kórházunk építése. A főpapság részéről megjelent Walter Gyula – aki a Kórházépítő Bizottság elnöki feladatait is elvállalta – mondott beszédet:

Tartalom átvétel