AMI ÖSSZEKÖT

A következő történet, melyet egyik falujába visszajáró tanár ismerősöm beszélt el, egyszerűségében is megrendítő. Mi az, amit megőrizhetünk, mi az, ami belőlünk megmarad?

„Szülőfalumban ma is sokan ismernek, amikor látogatóba hazatérek, örömmel fogadnak. Pályám alakulását is figyelemmel kísérik, számon tartják, ha a televízióban szerepelek, amikor találkozunk, gratulálnak egy-egy interjúhoz. A régi ismerősök sajnos egyre kevesebben vannak, családunkból bátyám és az ő családja él még a faluban, szüleimnek már csak a sírját tudom felkeresni, amit a karácsonyi ünnep időszakában mindig megteszek. Múltkori látogatásomkor a temetőben összetalálkoztam egyik osztálytársammal, beszélgetni kezdtünk.
A mellettünk elhaladó idős néni egyszer csak visszafordult, és megszólított:

Jancsikám, te vagy az?
Kiderült, hogy az illető nem más, mint Bözsi néni, régi szomszédunk, valamikor sokat játszottam az udvarukon. Aztán a faluban is máshová költöztünk, kevesebbet találkoztunk. A látása erősen megromlott, most sem egyedül jött. – De a hangodról, Jancsikám, azért megismertelek.
Az igazság az, hogy én is a hangjáról ismertem meg, negyven év alatt természetesen erősen megváltozott.
Egy pillanatra lehunytam a szememet, hogy csak a beszédét hallgassam, a szavai zengését, amelyben valahogyan ott muzsikált anyám és apám hangja is, melyeket már soha nem fogok hallani.
Elszorult a torkom, mégis nyugalmat és békességet éreztem.
Megértettem, hogy a látható világon túl van valami, ami megmarad, ami összeköt bennünket azokkal, akiket valaha szerettünk. Múlhatnak az évek, változhatunk, a lelkünkben élő szeretet azonban nem múlhat el soha.”

Kozma László

Forrás:
Kozma László: Örömhír-kalendárium