"Jobb kitenni magunkat a hálátlanságnak, mint cserbenhagyni a nyomorultakat."
La Bruyere
A Pfalcz család a XVIII. században jött Esztergomba – nevükből is következtethetően – német nyelvterületről. Hogy a Vaszary Kolos Kórházban miért kell ( kellene ) különösképpen ismerni nevüket, erre a kérdésre próbálok választ adni az alábbiakban.
Vannak olyan típusú emberek, akik nagy és szép dolgokat tudnak megálmodni, és vannak olyanok, akik ezeket az álmokat meg is tudják valósítani. A Pfalcz család tagjai az utóbbiakhoz tartoztak.
Ferenc volt az, aki elsőként bekerült a város évkönyveibe.
Esztergom és Párkány között történelmileg és földrajzilag is szoros a kapcsolat. Ennek a kapcsolatnak tárgyi megtestesülését, a Duna két partját összekötő átkelési lehetőség jelentette.
Az első cölöpökön álló hidat még a törökök építették 1585-ben. Esztergom elfoglalása után a császáriak ezt lerombolták. Ezt követően pontonhíd létesült, mely az 1683-as párkányi csatában pusztult el. 1762-től un. repülőhíd tartotta a kapcsolatot a 2 város között. A végleges megoldást jelentő vasszerkezetű híd megépítése előtt újra fahíd állt a Dunán. Ennek a megépítését Pfalcz Ferenc vállalta el. Termesztésen nem az ismeretlenség homályából tűnt fel, hisz nevéhez fűződik több kanonoki ház és templom építése. A kis-Dunán vizimalmot is létesített. A Párkányt Esztergommal összekötő fahíd megépítését ezért is merte elvállalni. Ezt a hidat 1851. május 29-én adták át a forgalomnak
A 19. század végére azonban már nem felelt meg a megnövekedett igényeknek, és a pozsonyi és a komáromi vashíd építése után Esztergom és Párkány között került sor a Mária Valéria híd átadására 1895. szeptember 28-án. A Pfalcz Ferenc által épített hajóhidat ekkor bontották el.
Pfalcz Ferenc életéről nem sokat tudunk. 1813-ban született. Tudjuk, hogy Lőrinc nevű testvérének 3 gyermeke is volt: Kálmán, Ödön és Mariska. Az ö nevét pedig fia, József vitte tovább. 1888. január 25-én hunyt el a Hévíz u. 7. alatti lakásában, és 2 nap múlva temették el Szentgyőrgymezőn.
A hídépítő fia, József 1843. április 5-én született Esztergomban
Pfalcz József tovább növelte családja hírnevét, megbecsült, tehetős polgára volt a városnak. Ő építette a Lőrincz utcai bérpalotát, a csendőrlaktanyát, a megyeházát és több kanonoki házat. Amiért pedig nekünk a Vaszary Kolos Kórházban dolgozóknak külön ismerni kellene a nevét, Ő volt a kivitelezője, az ifj. Bobula János által megtervezett új kórházunknak.
1872. január 30-án feleségül vette Horváth Etelt, aki Jankafalván született./ Nagyváradtól 28 km-re északra / Valószínűleg soha nem tudjuk meg, hogy ismerkedtek meg, és miért éppen Ráton tartották az esküvőt. / Rát Ungvártól délre, 12 kilométerre egy ősi magyar község /
Házasságukból 11 gyermek született, de csak Tivadar érte meg a felnőtt kort, a többiek diftériában illetve tbc-ben korán elhunytak.
Pillantsunk be röviden Pfalcz József kórházépítő munkájába.
A Kolos Kórház építésére, Vimmer Imre polgármester által kiírt pályázat – akkor ezt „árlejtési hirdetmény”-nek hívták – ifj. Bobula János lapjában, az Építészeti Szemlében jelent meg 1900. május 23-án. A pályázat benyújtásának határideje június 21.-e 11 óra volt. Több feltétel mellett az egyik legfontosabb a határidő volt: „az egész kórház 1901. évi június hó 30-áig teljesen készen átadassék.”
A Kórházépítő Bizottság jegyzőkönyve szerint, 1900. június 21-én 3 órakor, 22 lezárt boríték sorakozott a bizottság asztalán. A 16. Pfalcz Józsefé, és a 20. Eggenhofer József mérnöké volt a két legkedvezőbb ajánlat. Pfalcz József 4%-os engedménnyel állt elő és vállalta, hogy legalább felerészben esztergomi ácsokkal, kőművesekkel és napszámosokkal dolgoztat. Így vele kötött szerződést a város, melyet Földváry István írt alá.
Az első kapavágás július 10-én történt, és gőzerővel kezdődött az építés. A hivatalos alapkő letételi ünnepséget 1900. szeptember 2-ára szervezték meg, és ezt összkötötték az akkor Esztergomban tartott Országos Orvosszövetség Kongresszusával.
Külön történet a kórház építésének folyamata. A Kórházépítő Bizottság 62 ülést tartott. Pfalcz József, általa kívülálló okok miatt, és ezt a bizottság elismerte, nem tudta tartani az eredeti határidőt. 1901. december 12-én lett befejezve az építkezés.
Így se lebecsülendő az építő teljesítménye, hisz 8 épületről volt szó, melyben 104 helyiséget alakítottak ki. Az építés és a felszerelési költségek elérték a kétszányolcvan ezer koronát!
Pfalcz József neve felkerült a régi sebészeten felállított márványtáblára és végérvényesen beírta magát a kórház történetébe.
1916-ban a háborús időszakban keveseknek tűnt fel az a hír, hogy a kórház építője május 13-án, életének 74. évében elhunyt. A szentgyörgymezői temetőben temették el, de sírját ma már hiába keresnénk…
Pfalcz József úgy halt meg, hogy tudta, tevékenységét fia Tivadar Sándor (sz. 1891. február 15-én ) folytatja.
Pfalcz Tivadar 1919-ben kötött házasságot Mack Paula Teréziával. Esztergomban született 1922-ben lányuk Zsuzsanna Aranka. Fiúgyermekük nem lévén Esztergomban a Pfalczok építő tevékenysége befejeződött. Tivadar számos templomot és középület épített, és az ő munkája volt az egykori Eggenhofer villa is, melyben ma a kórház igazgatósága működik.
A belvárosi temetőben levő sírjánál az egész család emlékére gyújthatunk mécses Halottak Napján.
Osvai László dr.