"Messzirõl nagyobb a tisztelet."
Tacitus
Naponta többször is elsétálunk a szobor mellett, mely anyát és gyermekét formázza meg. Aki belép a Vaszary Kolos Kórház területére az először ezzel a műalkotással találkozik. Ha a 107 éves kórház régi fényképeit nézegetjük, ezen a területen nyoma sincs szobornak. A legrégebbi dolgozók sem emlékeznek rá, mikor került a bejárattal szembe, és nagyon kevesen tudják ki az alkotója. Az alábbiakban megpróbálok választ adni erre a két kérdésre.
A 175cm magas 3 méter széles kőszobor " Anya és gyermeke " 1952-ben került a kórház bejárata mögé. Az alkotó Martsa István.
Nem csak ez a szobra látható Esztergomban. Korábban a városháza - Vak Bottyán egykori háza - előtt egy bronz lovas szobor állt és őrizte emléket a legendás kuruc generálisnak. Ezt 1978-ban avattak fel. Új, méltó helyének kiválasztása a közeljövő feladata.
A Technika Háza előtt " mely egykor zsinagóga volt " Martsa István Mártír emlékműve áll vasúti talpfákból összeállított postamensen. A mű első változata az auschwitzi lágermúzeum magyar barakkjába került. Az esztergomi szobrot Czuczai József munkálta meg.
A művész Pozsonyban született 1912. június 23-án. Fiatal korában villanyszerelőnek tanult, és az esztergomi Elektromos Műveknél lett segéd.
1945-ben Ferenczy Bénitől tanult a Képzőművészeti főiskolán. 1951-ben lett a Képző és Iparművészeti Gimnázium tanára. Az 51-es évektől számos megbízást kap szabadtéri szobrok készítésére.
Az ország valamennyi táján megtekinthetőek alkotásai.
Ózdon szintén a kórház előtt áll Női aktja.
A Balaton körül is több szobra látható:
Balatonalmádiban Napernyős nője,
Siófokon a Zuhanyozó nője,
Szigligeten Bölöni Györgynek (1882-1959) az alkotóház létrehozójának szobra áll.
Kazincbarcikára Almaszüret,
Martfűre Tisza című műve került.
A Fiumei úti sírkertben Ignótusz sírját az ő allergikus domborműve díszíti.
Életműve 40 szoborból, 57 kisplasztikából és 62 érméből tevődik össze.
2-szer kapott Munkácsy díjat, 1972-ben érdemes művész lett.
1978. február 3-án hunyt el, sírja a Farkasréti temetőben található.
Hozzászólások
Bottyán szobor
Hálás vagyok, hogy megtudhattam, ki alkotta a Bottyán lovasszobrot.
Remélem, nem kerül vissza a helyére!
Az volt MTH előtt (Schweidel József u.)
áll kolumnán Bottyán János portréja, ami valaha a kaszárnyaudvart díszítette.
Annak nem ott a helye!
A kuruc generális, városunk szülötte
megérdemelné, hogy évente egyszer megemlékezzünk róla.
Az agg hadvezért tarnaörsi táborában éri a halál 1709. szeptember 26-án este 8 órakor- most lesz a 300. évfordulója.
Esztergomi FIATALOK! Mozduljatok!
Forrás: http://www.bottyanesztergomban.eoldal.hu/oldal/tomoren
Kiss György, Esztergom http://ahasuerus.tvn.hu/nevjegy