AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 13.

Még mindig 2 évre vagyunk az alapkőletételtől. A város ez évi költségvetése 212 612 Ft. kiadással és 123 846 Ft. bevétellel számolt. A polgármester juttatása évi 2000 Ft volt 400 forint lakbérrel, a főjegyző a fele díjazást és 300 Ft. lakbértérítéssel bírt. A kerületi orvosok 400 F t.-t kaptak 100 forint lakbérrel. Az év elején Gönczy Béla igazgató főorvos jelentést tett a kórház 1897-es évéről.

 

 

Az intézményt 700 beteg /478 férfi és 222 nő / kereste fel.55-en haltak meg /27 férfi és 28 nő/

Az ápolási napok összege 15036 volt / 1896-ban 11758 /. Egy betegre vetítve csökkent az ápolási napok száma, hisz az előző évbe /1896-ban / 24, 1897-ben 21 nap jutott. Dokumentáltan elláttak a kórházban 531 járóbeteget is.

 

Jogosan állapította meg Gönczy Béla, hogy “a közönség bizalma megerősödött”. 

Ugyanakkor a kórházban egyre nőtt a feszültség az igazgató és a kórházgondnok között. Sinka Ferenc rendkívüli buzgalommal kezdett bele a munkájába, azonban kiderült, hogy nehezen tolerálja, ha utasításokkal látják el. A zabolátlan, heves természetű kórházgondnok kezdettől fogva nehezen találta meg az összhangot dr. Gönczy Bélával, a kórház igazgatójával.

 

Számos irat bizonyítja, hogy a viszony elmérgesedését a kórházgondnok viselkedése okozta. 1897 májusában az igazgató például utasította, hogy a kórház költségvetési tervezetét 8 napon belül nyújtsa be neki. Sinka az igazgató megkerülésével, arra hivatkozva, hogy erre őt Gönczy nem kötelezheti, nem teljesítette. Az igazgató a polgármesternél fegyelmi eljárást kezdeményezett. Sinka alaptalanul vádaskodott Gönczy ellen a város vezetőinél. Végül is 1897 szeptemberében benyújtotta lemondását. Ezt akkor a polgármester nem fogadta el, mert a kórházgondnoki állás még nem volt elkülönítve a közgyámi funkciótól. Sinka azonban többszöri figyelmeztetés után sem változtatott viselkedésén, továbbra is, ahol tudta, nehezítette a kórházigazgató munkáját. Mivel a dolog odáig fajult, hogy a betegellátás érdeke is érintetté vált, szétválasztották a két funkciót, és a későbbiekben meghirdették a kórházgondnoki állást.

 

A kórházigazgató és a gondnok közötti viszony, valamint a megnövekedett betegforgalom is szükségessé tette, hogy a város megalkossa a közkórházi szabályrendeletét.

Nem minden tanulság nélküli a betekintés a 100 évvel ezelőtt készült szabályzatba, mely 208 §-ból áll. Megismerhetjük belőle az akkori problémákat, melyek voltak azok a legfontosabb kérdések, amit központilag rendezni kellett.

 

A tulajdonviszonyok egységesek voltak, hiszen a városi közkórház a “város tulajdonát képező nyilvános közintézet” volt. “ A kórházi ügyek... a város által intéztetnek. A város házi pénztárában elkülönítve kezelik a kórház vagyonát.”

1898-ban 48 ágy állt a gyógyítás rendelkezésére. / 3 § /

Nyilvánvaló, hogy ily kis ágylétszámnál nem kerülhetett sor specializálódásra. A szülések például általában otthon történtek, de “a kórházban esetleg előfordulható szülési esetek ellátása iránt a kórház által rendes évi díjjal ellátott egyik városi szülésznő szerződtetése útján van gondoskodva.” / 69 § /

Bizonyos betegeket a közkórházba felvenni nem lehetett. “Elmebetegek csakis sürgős szükség esetén megfigyelés végett vétetnek fel.” /4 § /

 

Ma, amikor a TAJ szám kérése az első tevékenységünk egy beteg ellátása során, nem érdektelen a 100 évvel ezelőtti szabályzat határozott állásfoglalása: “Az illetőséget, vagy fizetési képességet igazoló okmány hiánya miatt a felvétel egy betegtől sem tagadható meg. / 61 § /

“A kórház összes anyagi ügyeit vezeti és ellenőrzi - a kórház bizottság” / 8§ /

Gondoskodik arról, hogy a jövő évi bevételekből és kiadásokból a kórház által rendes előirányzat szerkesztessék”

A kórház bizottság elnöke a város gazdasági tanácsnoka, előadója a kórházigazgató főorvos és jegyzője a kórházgondnok volt, de ő nem bírt szavazati joggal. A bizottság tagjai között szerepelt a városi tanácsorvos, a kórház orvosai és a közgyűlés által megválasztott 12 laikus tag. Tehát a civil ellenőrzés biztosítva volt.

A bizottság 1/4 évenként legalább 1x kötelezően ülésezett. / 16 § /, ellenőrizte többek között a kórházi személyzet működését / 14 § /, az ápolási díjak befolyását / 12 § /, a költségvetés folytán nyert hitelek célszerű felhasználását / 10 § /

 

A kórház és a kórházi személyzet élén akkor is az igazgató főorvos állt. Az ő feladata volt, hogy felügyelje a szabályok pontos betartását, és semmit sem mulaszthatott el, “mi a betegek jólétének előmozdítására, vagy az intézet érdekeinek megóvására és jó hírnevének fenntartására szolgál!” / 17 § /

Az iktatókönyvet naponta láttamoznia kellett és őrizte a kórház hivatalos pecsétjét. / 20 § /

A kórházi ápoló szolga személyzet munkaadója is ő volt, ugyanakkor irányította és ellenőrizte a másodorvos munkáját, de a szabályzat azt is kimondta, hogy a másodorvosnak kijáró “lehető önállóságot” biztosítania kellett. / 29 § /

A kórházigazgató főorvosnak meghatározott időkben vizitelt, és köteles volt “szükség esetén a másodorvos meghívására a kórházba bármikor megjelenni”. / 34 § /

Az igazgatót a városi egészségügyi bizottság véleményezése alapján a megyei alispán nevezte ki. / 38 § /

A kórház másodorvosát is az alispán nevezte ki. Kötelezve volt a délelőtti   / nyáron 9-10 óra, télen 10-11 óra között / és a délutáni vizitre, de “ szükség esetén a nap bármely szakában, a kórosztályban megjelenni s a megkívánható segélyt nyújtani”, sőt - talán nem véletlen, hogy külön hangsúlyozták azt is, hogy nem csak elsősegély kell nyújtani, hanem - “ a veszély elhárításáig ott maradni” ! / 47 § /

 

Ma is aktuális a 100 évvel ezelőtti 58-as §:

“Szigorúan fenntartandó elvként kimondatik, miszerint a kórház orvosainak különben megengedett magánorvosi gyakorlata az intézetben köteles és lelkiismeretes szolgálat rovására nem folytatható”

A rendelet a kórházi gondnok - mely a mai gazdasági igazgatónak felel meg - teendőit és munkájának részletes leírását is tartalmazza.

Ő látta el a kórházigazgató felügyelete alatt az intézet gazdasági ügyeit, de többek között például “szigorúan felügyel, hogy a betegek, ápoló személyzet, meg nem engedett magán használatra föl ne használtassanak” / 116 § /

Feladatai közzé tartozott, hogy figyelje mennyi ideje fekszik már a egy-egy beteg a kórházba. Ha ez az idő közeledett a 3 hónaphoz, ezt jeleznie kellett a kezelőorvosnak, hogy ha a beteg további ápolása szükséges, akkor az ezirányú kérelem időben eljusson az elbíráló Belügyminisztériumba. / 133 § /

 

 

Neki kellett kinyomoznia azt is, hogy “ vajjon a jelentkező beteg nem tagja-e valamelyik betegsegélyző pénztárnak”. /137 § /

A kórház betegeinek vagy hozzátartozóinak jogában állt nem kórházi orvosokat konzíliumba hívni. Ennek időpontját az igazgató főorvos tűzte ki és az intézeti orvosoknak jelen kellett lenniük. / 68 § /

“A betegek hogylétéről az arra illetékes hozzátartozók megkeresésére az intézet szóbeli vagy írásbeli választ ad.” / 71 § /

Nyomatékosan hangsúlyozza a szabályzat, hogy “felgyógyult betegeknek a kórházban való tartása meg nem engedhető.” / 76 § /

Mi történt 100 évvel ezelőtt a gyógyíthatatlan és a szociális indikációval kórházba került betegekkel?

Ha az állapotuk megengedte a szállítást, az megtörtént és erről a “hozzátartozók, az illetőségi község előljárója, az illető hatóság értesítettett”. / 79 § /

“Gyógyíthatatlannak nyilvánított, de nem közveszélyes elmebetegek, továbbá az ártalmatlan bárgyúak, buták és hülyék a kórházban nem tarthatók”. Az ilyenek további ápolása és eltartása - ha vagyontalanok voltak - “az illetőségi község kötelessége”. /79 § /

Ugyanakkor a szállítással kapcsolatban felmerülő kiadások nem a kórház költségvetését terhelték. / 81 § /

Esztergom szabad királyi város közkórházában a betegek ápolását szerződéses alapon a Paulai Szent Vinczéről nevezett szatmári irgalmas nővérek látták el.

Az ápoló személyzet a főnöknőből az ápoló nővérekből és az ápoló szolgaszemélyzetből és a cselédségből állt.

Pontosan körülírt volt a főnöknő és az ápoló nővérek feladata.

Az ápoló szolgákkal kapcsolatban 2 fontos dolgot szögezett le a dokumentum:

“ az általuk ápolt betegektől vagy azok hozzátartozóktól szolgálatukért díjat, jutalmat követelni avagy ily irányban csak kísérletet is tenni - szigorúan tiltatik!”

Az ápoló szolgáknak a dohányzás a kórszobákban tilos volt. / 198 § /

A szabályzat kitért a halálesetekkel kapcsolatos teendőkre is.

“ A nagyobb költséggel járó külön távirat vagy küldönc útjáni gyors értesítést a kórház csakis előre kijelentett abbeli kívánságra, az ezzel járó költség előleges biztosítása esetén eszközlendő.”

Ha a halott közköltségen ápolt volt, akkor akadálytalanul kerülhetett “ az intézet tudományos céljainak előmozdítása céljából a kórházi orvosok által az intézeti hullakamrában bonczasztali vizsgálat alá.” / 164 § /

 

Bár Gönczy Béla nem elég alaposnak ítélte a szabályrendeletet, de kétségtelen, hogy ez a mű megalapozta az új közkórházban bevezetett szabályozási mechanizmusokat.