AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 14.

A kórházépítés ügye azonban még mindig nem haladt rohamléptekkel a megvalósulás felé.

Június 8-án Malina Lajos polgármester és Gönczy Béla igazgató főorvos Budapesten felkereste Vaszary Kolos bíborost. Félő volt ugyanis, hogy ha Őeminenciája – látva az építkezés megkezdésének elhúzódását – nem támogatja bőkezű adományával a leendő közkórházat, annak kivitelezése lehetetlenné válik. Vaszary Kolos ezen a találkozón ígéretet tett, hogy ha megindul végre az építkezés a 25 000 forintot a város rendelkezésére bocsátja.

Ez megnyugtatta a kedélyeket a városban és az építés szorgalmazóit is talán egy kicsit kényelmessé tette.

A gyógyítás továbbra is a régi kórházban történt és a város egészségügyének története nem a kórházépítésre koncentrálódott.

Dr. Berényi Gyula feljelentette egy eset kapcsán kollegáját dr. Haugh Lambertet, mert annak „egy betegségről más véleménye volt”. Berényi doktor hastífuszt diagnosztizált, Haugh viszont kizártnak tartotta. Komoly jogi procedúra után az ügy az alispán elé került, aki végül is Haugh eljárását az ügyben korrektnek ítélte.

Áldory Mór doktor a Betegsegélyző pénztár fő és ellenőrző főorvosa 1897-ről kiadott jelentésében közli, hogy kórházi ápolást 83 tag kapott, táppénzre 4069, gyógyszerekre 1285, orvosi tiszteletdíjakra 3219 forintot fordítottak és 42 nő kapott gyermekágyi segélyt. A pénztár 16 541 forint bevétellel és 14 981 forint kiadással dolgozott.

Tudományos érdekességet jelentett dr. Feichtinger Sándor bejelentése június 5-én az Esztergomvidéki Régészeti Társulat ülésén az, hogy az agg tudós a vármegye és a város környékének növényvilágát tárgyaló kéziratát felajánlotta a társaságnak. / Megjelent: Esztergom megye és környékének flórája címmel 1899-ben /

Az Esztergom és Vidéke így méltatta az eseményt:

„Ez az egyszerű bejelentés nem fog mindenkire oly intenzív és tartós hatást tenni, amilyet a mi történészeinkre gyakorolt, mert – sajnos – igen sokan lesznek, akik nem fogják mérlegelni tudni az adomány rendkívüli értékét és becsét. Hiszen mi egymás kis hibáit igen, de még nagyobb érdemeit sem szoktuk ismerni. És alig tévedünk, hogy az új generációban lesznek akárhányan, akik nem tudják, hogy a jubiláns, aranydiplomás orvostudor munkás élete hosszú folyamán, amíg enyhítette tudományával és praxisával a szenvedéseket, dolgozott szikével, forgatta a neves medicusok könyveit, egyidejűleg Flóra szép leányainak is buzgón udvarolt, élesítette a botanikus kést és szenvedélyes tanítványa volt nemcsak a nagy orvosprofesszoroknak, de Linnének is.”

Haynald Lajos kalocsai érsek, aki maga is neves botanikus volt, így írt Feichtinger Sándorról: „hogy ha egészen a botanikának szenteli életét, ma az egész tudományos világ ismerné nevét”! – Mi késői utódai csak szégyenkezhetünk, ma mennyire nem ismert neve a városban, pedig a múlt század második felében Esztergom egészségügyében, kulturális, művészeti és politikai életében is meghatározó szerepe volt Feichtinger Sándornak. Az agg tudóstól sok tekintetben dr. Mátray Ferenc vette át a stafétabotot, átmenetileg a kórház vezetője is volt, és nevét ugyanúgy elfeledték, mint Feichtingerét.

A kórház élén ekkor már Gönczy Béla állt, de Mátray az Országos Orvosi Szövetség Esztergom vármegyei fiókszervezetének elnökeként igen aktív tevékenységet fejtett ki. Az Esztergomi fiókszervezet az elsőkközt megalakult vidéki társaságokhoz tartozott. Az alapszabályukat 1897. október 19-én hagyta jóvá a belügyminiszter. Időközben a szervezet jegyzője Fődi doktor helyett Horacsek Gyula lett. 1 évvel az alakulásuk után a körorvosok érdekében konkrét javaslatokkal, kidolgozott tervezettel járultak az alispán elé.

Beadványukban hivatkoztak az 1876. évi XIV.-ik tvc. 145 §-ra: „ a községi körorvos a község illetőleg a szövetkezett községek szegényeit ingyen, a vagyonosokat pedig díjazás iránt a községekkel előzetesen kötött egyezség szerint orvosolják”.

A törvény gyakorlati alkalmazása azonban nem ment zökkenők nélkül. Egyrészt a községi előjáróságoktól a szegények névsorát nem mindig szolgáltatták ki, másrészt a vagyonosok díjfizetésére sem volt általánosan kialakított és elfogadott szempontok szerinti szerződés.

Így aztán egyes megyékben csak nagy nehézségek árán tudtak körorvosokhoz jutni.

Úttörő jelentőségű volt a Mátray vezette fiókszövetség kezdeményezése, az általánosan szabályozott díjazásra tett javaslat. A javaslatot az 1898. július 9-én tartott közgyűlés elfogadta, csakúgy, mint augusztus 24-én, mikoris a vármegye egészségügyi bizottsága tárgyalta, hasonló eredménnyel.

Néhány pontot idézzek az előterjesztésből:

1. “Egyszerű beteglátogatásért, vagy orvosi rendelvényért nappal a körorvos székhelyén, vagy lakásán, vagy a körorvosi körutak s a körorvosnak bármely alkalommal ott tartózkodása esetén a körbe tartozó külkörnyék és telepek egyes betegeinél is egy korona.

2. Egyszerű beteglátogatás nappal a székhelyen kívül eső környéken, vagy telepeken a körorvosnak e célból igényelt külön odautazással a fuvarköltségen kívül négy korona.

3. Egyszerű beteglátogatás, vagy orvosi rendelvény éjjel a körorvos székhelyén, vagy lakásán 2, ezen kívül / a fuvarköltséget nem számolva / 6 korona.

4. Ugyanazon családban, egy háztartásban, egy időben orvosolandó második és további betegért az egyszerű látogatásnak csak a fele számítható…..

5. Kisebb sebészeti műtétekért / érvágás, tályognyitás, injectió, egyszerű foghúzás / a látogatási díjon kívül 2 korona. Komplikáltabb, nehezebb műtéteknél / amelyeket a díjjegyzék egyenként felsorol / 3-6-8-10 korona. Nagyobb életmentő műtéteknél ez összeg 20-30 koronáig emelkedik. Rendkívül életveszélyes valamint különleges szakképzést, gyakorlatot, felszerelést és útóápolást igénylő műtétek / pl. nagyobb végtagcsorbítás, koponyanyitás, álképletek kiírtása / kölcsönös megegyezés tárgyát képezi, ennek híján a megyebeli magán orvoslási szabályrendelet irányadó…

7. Fizetőképes egyének részére kiállítandó egyszerű egészségi bizonyítvány kiállítása 1-4 korona.

8. A községi körorvos egészségügyi területén belül teljesített orvosrendőri működése alkalmából napi díjat nem…számíthat….

9. Elismert, vagyonos egyének s azok családtagjainak gyógykezeléséért, kiknek állami adójuk 200 koronát meghaladja, a díjszabás minden egyes tételének kétszerese számítható…

Az Országos Orvosszövetség évi kongresszusát Budapesten a Royal szállóban tartotta, melyen 400 küldött vett részt. A Szövetség taglétszáma ekkor már 2300 fő körül jegyeztetett. Az elismert esztergomi küldöttség vezetője dr. Mátray Ferenc volt A helyi szervezet szeptember 29.-i ülésén jegyzőkönyvben rögzítette köszönetét az elnöknek.

Ugyanakkor az új kórházigazgató népszerűsége sem csökkent. A képviselőválasztásokra a szenttamási választók jelölték Gönczy Bélát és a 4. számú körzetben ő kapta a legtöbb szavazatot.

A város közvéleményét egyre gyakrabban foglalkoztatták az egészségüggyel és a kórházépítéssel kapcsolatos kérdések.

Az Esztergomi Lapok szeptember 11.-i számában az újságíró / Censor / cikkében azt a ma már megmosolyogható célt is leírta, hogy a jövő a községi kórházaké. Véleménye szerint nem gyógyító centrumokat kell építeni, hanem a kórházak rendszerét decentralizálni kellene. Ugyanakkor írásában hosszasan foglalkozott az akkori orvosok helyzetével. A községi kórházakról alkotott véleményt nyilvánvalóan nem igazolta az idő, de döntse el a tisztelt olvasó, hogy az orvosok helyzetéről, jövőjéről alkotott elképzelése mennyire aktuális 100 év távlatából:

… „Legelsőbben, tehát szervezni kell az orvosi köröket, új beosztást kell teremteni, aztán meg tisztességesen kell fizetni az orvost. Rengeteg ósdiság kell ahhoz, hogy azt feltételezzük, hogy az orvos a humanizmus nevében köteles gyógyítani, s az emberszeretet nevében koplalni, nélkülözni kényszerüljön. Társadalmi állásához képest úgy kell tehát ellátni az orvost, hogy ne legyen kénytelen csodadoktorrá válni, ne lehessen stréber, hanem az emberszeretet apostola….

A lelkészek jól el vannak látva, illetve megélhetésük biztosítva van. Miért ne biztosítanók az orvosok megélhetését…..

Az orvosi tudomány, mint azt a világtörténet írja ugyanis elég üldöztetésnek volt kitéve azokban a sötét időkben, amikor az orvos alkimista, jobban mondva vegyész, gyógyszerész is volt egy személyben.

A felvilágosodni kezdő későbbi századok már piedesztára emelik az orvost. És az orvostudomány bajnokait általános tisztelet környezi, s az állásokat búsan honorálják. E korunk bánna mostohán a tudomány embereivel, akkor midőn azok tudományos színvonalra emelkedtek és oly igazán emberfeletti hívatást töltenek be.

Nem ez nem megy.

Az orvosokat el kell látni úgy, hogy ne csak megélhessenek, hanem félre is tehessenek. Alkalmat kell nyújtani az orvosoknak arra, hogy magukat tovább is képezhessék, hogy drága könyveket és műszereket szerezhessenek be, mert csak így felelhetnek meg hivatásuknak.

Aztán számolni kell azzal is, hogy az orvos családot alapít. Legyen módja gyerekét nevelni, anélkül, hogy e címen tett kiadásokat megkoplalni lenne kénytelen.

Az orvosok jövője ekép biztosítva lesz. Tömegesen fognak tódulni erre a pályára, s nem lesz orvoshiány. Viszont az orvosok nagy része nem lesz kénytelen metropoliszban keresni a megélhetést, nem lesz kénytelen alacsony érdekek szolgálatába szegődni a köz kárára.”